A legrosszabb csajozó dumák

Egy férfi sem fog célt érni, ha a következő szövegek valamelyikével lép oda a kiszemelt nőhöz.badlirting
Előfordul, hogy a férfiak már hosszú ideje hiába vetnek be mindent, mégsem sikerült megkapniuk egyik hölgyet sem, akihez odamentek. Lehet, hogy azért, mert nem könnyen kapható az adott nő, de valószínűbb, hogy a dumával van baj, amivel próbálkoznak a férfiak.

A legrosszabb csajozó szövegeket sokáig lehetne sorolni, kezdve a „Hello cica! Hol a gazdád?” fájóan rossz dumával, de most lássuk a tíz legpocsékabb megjegyzést, amitől biztos, hogy minden nő irtózik!

„Be akarom tenni a Baziliszkuszomat a Titkod Kamrájába.”: Ez talán egy Harry Potter fanatikusnál be fog jönni, de még az sem valószínű.

Eleve a nők nem igen rajonganak az olyan férfiakért, akik Harry Pottert olvasnak.

„Tegnap megjelent nagyanyám szelleme, és azt mondta, egy ***** nevű lánnyal találkozom ma. Téged pont így hívnak, nem?”: Ha az illető hölgy, még hisz is a szellemekben, akkor sem fog elalélni ettől. A többiek pedig holnaptól letagadják a nevüket, mert nem óhajtanak őrültekkel találkozni.

„Arra gondoltam, leléphetnénk innen, és belebújhatnál az alsógatyámba.”: Ezzel egy hatalmas pofont kockáztatnak a férfiak, hiszen burkoltan közölték, hogy könnyen kaphatónak látják a kiszemelt nőt.

„Olyan babaarcod van, mint Justin Biebernek!”: A nők, akik szeretik a balhés énekest, azok sem akarnak hasonlítani a srácra. Aki pedig utálja Biebert, az még inkább nem szeretne hasonlítani rá. Ráadásul, egy férfi ne tudja, hogy milyen babaarca van Biebernek!

„(Bárban, a pultnál) Helló! Te is itt bulizol?”: Erre milyen választ várnak a férfiak? Persze, hogy azért van ott, mert bulizik, de ezek után lehet, hogy másik helyet keres.

„Nincs kedved feljönni hozzám, és megnézni egy klasszikus pornót?”: Ezzel is megkockáztatják a férfiak, hogy bántódásuk fog esni.

flirting„Ha minden egyes alkalommal kapnék egy fontot, amikor egy olyan gyönyörű lányt látok, mint te, most három fontom lenne!”: Ezt át kellett volna gondolni, hiszen ezzel a férfiak nem bókolnak, hanem közlik, hogy sok olyan lány van, mint a kinézett nő.

„(Kollégák egymás között) Helló! Ma reggel rád gondoltam zuhanyzás közben! Aztán utána megint!”: Ezek után ne csodálkozzanak a férfiak, ha a női kolléga elkerüli őket, vagy közli, hogy inkább vigyázzanak a csuklójukra, mert kell a munkához.

„Te leszel a mai házi feladatom. Feldoblak az asztalra, és egész éjszaka csinálni foglak.”: Ez legalább viccesnek hangzik, ám ne lepődjenek meg a pasik, ha a nő visszakérdez: Vékony ceruzával, vagy vastag filccel?

„Ha asztronauta lennék, az UrÁnuszod körül keringenék.”: Ha a nő jó kedvében van, akkor erre rávághatja, hogy „Nekem inkább a Mars jön be”.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com