A macedón határőr első pillantásra beleszeretett az iraki menekültbe

Modern szerelmi történet zajlott le a görög–macedón határon. Párkeresőként a szemünket forgatjuk, ha meghalljuk, hogy a szerelem úgyis akkor és ott csap le ránk, ahol egyáltalán nem várjuk. A kételkedésünk azonban egycsapásra szertefoszlik, amikor olyan szerelmi történetet hallunk, amellyel kapcsolatban az jut eszünkbe, hogy Ámor részeg volt, amikor ilyen körülmények között intézet szerelmet két ember között.

A 35 éves, macedón határőrként dolgozó Bobi Dodevski például egyáltalán nem gondolta volna, hogy a leendő feleségével fog találkozni, amikor az egyik kollégája helyett kellett dolgoznia, de a 20 éves Noora Arkavazi se férjet keresett, hanem csak az erőszak elől akart elmenekülni Irakból.

A lány 2016 elején indult el a testvéreivel és a szüleivel a szülővárosából, hogy bejárják a mások által már kitaposott ösvényt Németország felé.

Noora és a családja először Törökországba ment, majd hajóval Leszbosz szigetére érkeztek, hogy a görög–macedón határon megtudják, hogy mehetnek-e tovább Szerbiába.

Amikor a menekültek megérkeztek, akkor a hat nyelven beszélő Noora odalépett a határőrhöz, hogy angolul beszéljen vele, ám ez a magas láza miatt nem sikerült. Miután a lány többször elesett, Bobi odahívta hozzá a vöröskeresztes önkénteseket, és próbált profin viselkedni.

A férfi később elárulta, hogy amikor először találkozott a lánnyal, akkor valamit meglátott a szemébe, ami a végzet lehetett. Mint kiderült, Bobi egyik kolléganőjének is feltűnt, hogy a férfi nem közömbös Noora iránt, aki szintén felfigyelt a férfira, akivel szívesen beszélgetett volna többet.

Miután a lány meggyógyult, segíteni kezdett a Vöröskeresztnek, miközben a többi menekült a tabanovcei átmeneti táborban várta a sorsát. Noora és Bobi egyre jobban megismerte egymást. Előfordult, hogy a férfi elvitte a lányt és annak édesanyját a piacra, hogy élelmiszert és ruhát vegyenek, de az is imponált a menekültlánynak, ahogy a férfi a migráns gyerekekkel játszott. Bobi elmondta, hogy sok menekültlánnyal találkozott a munkája során, és talán voltak szebbek is, mint Noora, mégis csak az ő szemében látott olyasmit, ami miatt érezte, hogy feleségül kell vennie. 2016 áprilisában végül a tettek mezejére lépett a férfi, amikor ebédelni vitte a lányt.

A vendéglőben Bobi feltűnően ideges volt, rengeteg vizet ivott, majd kibökte, hogy szeretné feleségül venni a lányt. Ezt legalább tízszer meg kellett ismételnie, mert Noora azt hitte, hogy a határőr viccel vele, de végül igent mondott. Az esküvőre 2016 júliusában került sor a macedóniai Kumanovóban. Az ortodox keresztény vőlegény és a kurd muzulmán menyasszony 120 vendég előtt mondta ki a boldogító igent. Amikor a gyors eljegyzésről kérdezték a párt, akkor Noora azt felelte, hogy első pillantásra egymásba szerettek a férfival, ezért volt ennyire gyors a frigy. Kiderült, hogy a lány családja eljutott Németországba, de Noora nélkül, mert ő a férjével és annak három gyerekével él, miközben már négy hónapos terhes.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com