A világ legkövérebb nője férjhez megy!

Cowboy esküvőt tervez a 358 kilós Charity Pierce, akinek legalább 130 kilót fogynia kell az őszi nagy napig.Charity PierceA túlsúlyos emberek hajlamosak azt hinni, hogy a testalkatuk miatt soha nem lesz boldog párkapcsolatuk, és az esküvőről sem álmodozhatnak. A 38 éves Charity Pierce története ezeknek a kövér személyeknek ad reményt.

A 358 kilogramm súlyt nyomó Charity, a világ legkövérebb nője, mégis a 22 éves Tony megkérte a kezét.

A szerelmespár őszre tervezi az esküvőjét, amihez a cowboy témát választották, mert mind a ketten imádják a country-zenét. Charity azonban kemény munka előtt áll, ha szeretne cowgirlnek öltözve az oltár elé sétálni, mert ahhoz legalább 130 kilót le kell adnia.

Charity csak néhány hónapja tudta meg a lesújtó tényt, hogy ő a világ legkövérebb nője. Az orvosa akkor kifejezetten nagy súlyok mérésére használt mérleggel mérte meg a súlyát, és elmondta, hogy a nő életveszélyesen elhízott.

Ezt a hatalmas súlyt ugyanis egyik ember szíve sem bírja el, ezért bármikor szívrohamot kaphat, de az is előfordulhat, hogy alvás közben leáll a légzése, tehát mindenképpen fogynia kell. A szakember diétára fogta a nőt, akinek sokkal könnyebben megy a fogyókúra most, hogy eljegyezték.

Tony, aki úgy imádja a párját, ahogy van, elárulta, hogy csak azért sürgeti a fogyókúrát, mert aggódik Charity egészségéért, ezért mindent megtesz, hogy megkönnyítse a nő számára a diétázást.

Ha Charity idén le tudja adni a 130 kilót, akkor az orvosa gyomorszűkítő-műtétet hajt végre rajta, hogy többé ne kelljen a súlya miatt aggódnia.

(Forrás: hir24.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com