A vőlegény összeverte a menyasszonyt, mert nem tudta levenni a ruháját

Ütötte, és késsel megvágta a terhes lányt a megvadult férfi.Amy DawsonNagyon kedvesnek találta a párját Amy Dawson, aki alig egy évvel az esküvő előtt ismerte meg Gavin Golightlyt, akiben nem talált hibát. A 22 éves, számvitelt tanuló, egyetemista lány tavaly augusztusban állt oltár elé a férfival, ugyanis gyermeket vár.

Habár néhány jel az ellenkezőjét mutatta, Dawson mégis azt hitte, hogy minden rendben lesz, ám a ceremónia után élete legszebb napjából, rémálom lett, amikor megkérte a párját, hogy segítsen neki levenni a ruháját.

A férfinak azonban meggyűlt a baja a kapcsokkal, amitől olyan dühös lett, hogy a földre lökte a nőt, majd ütni kezdte. A támadás közben egy kés is előkerült, amivel Golightly megvágta a felesége szemöldökét, az arcát és a mellkasát.

Sarah Traynor ügyész elmondta az üggyel kapcsolatban, hogy a pár éjjel 1 óra előtt 5 perccel érkezett meg az angliai szobájukba, ahova a portás engedte be őket, majd nem sokkal később Dawson vágott sérülésekkel kiabált segítségért.

A sérült ara elmondta, hogy a párja a kapcsolatuk elején még gondoskodó és szerető volt, és mind a ketten örültek, amikor kiderült, hogy gyermekük lesz. Ezt követően azonban Golightly kontrollálhatatlan lett, és manipulálni kezdte a lányt, aki úgy érezte, mintha tojáshéjon járna.

Ennek ellenére Dawson hitt benne, hogy boldogan élhetnek hármasban, ám a nászéjszakán rájött, hogy ebből nem lesz semmi, hiszen akkor komolyan félt, hogy a férje megöli. Golightly ellen bírósági eljárás indult, ám jelenleg nem lehet tudni, hogy milyen büntetést kaphat.

(forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyes lehet az „alpesi válás”

Életveszélyes lehet az „alpesi válás”

Egyre több férfi szakít túrázás közben és hagyja magára a párját.

Szerelem-teszt

Szerelem-teszt

Milyen szerelem jellemző rád?

Tavaszi párkapcsolati problémák

Tavaszi párkapcsolati problémák

Milyen nehézséggel szembesülhetsz?

Valentin-napi jótanács

Valentin-napi jótanács

Így lehet tökéletes a szerelmesek napja!

Pénztárcabarát programok Valentin-napra

Pénztárcabarát programok Valentin-napra

Ne a költekezésről szóljon a szerelmesek ünnepe!

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

http://ujhazak.com