Amikor a nő a bántalmazó a kapcsolatban

Keveset beszélünk róla, pedig a férfi is lehet bántalmazott fél egy viszonyban.fightCsaládon belüli erőszak esetén mindig arról hallunk, hogy a férfi bántalmazza a nőt, akit meg kell védeni, és akinek nem szabad eltűrnie a fizikai fájdalmat. Arról azonban már ritkán szól a fáma, hogy előfordul, még hozzá egy kutatás szerint az esetek 40 százalékában, hogy a nő a bántalmazó, és a férfi a bántalmazott egy párkapcsolatban.

Még a feminizmus előtt sokszor abból fakadt az erőszak, hogy a férfi visszaélt az irányító szerepével, hiszen akkoriban a nőnek a létbiztonsága függött attól, hogy eltűrje a bántalmazást, és a férfi által szabott korlátokat.

A feminizmus azonban lehetővé tette, hogy napvilágra kerüljön a nők bántalmazása, az emberi jogaiknak eltiprása, és ezek bűnné váltak.

A feminizmus nagy hibája viszont az, hogy nemekre és nem emberi értékekre/értéktelenségekre helyezi a hangsúlyt.

Végül persze mindig a férfi az erősebb, és ezért mindig arról hallunk, hogy a férfi bántalmazta a nőt, ám az ritkán derül ki, hogy korábban a nő bántalmazta valamilyen formában a férfit, aki végül megelégelte ezt, és kihasználta, hogy a fizikai felépítésben ő van fölényben.

A probléma tehát az, hogy egyik fél sem látja objektíven a helyzetet, segítséget pedig csak későn vagy sosem kérnek, ami ahhoz vezet, hogy elfajulnak a dolgok.

realtionDe hogyan bántalmaznak a nők?

Elsősorban verbálisan, hiszen a női nem sokkal jobban bánik a szavakkal, mint a férfiak, köszönhetően a társas kapcsolatoknak, és annak, hogy sokkal több szavuk van az érzelmek kifejezésére, mint az erősebb nemnek, tehát rendesen tudnak szúrni a szavakkal.

A másodlagos fegyverük a teljes ellenőrzés, beszabályozás. Megszabják a férfiaknak, hogy kivel barátkozhatnak, hová járhatnak, az interneten milyen oldalakat látogathatnak.

Harmadlagos eszközük pedig a zsarolás, amiben mondhatni zseniálisak. Kismértékben ez még nem baj, ám vannak, akik átesnek a ló túloldalára. A nők képesek falkába verődni, hogy együtt szidják a férfiakat akár a nyilvánosság előtt is. Mivel nekik több társas kapcsolatuk van, mint a férfiaknak, ezért sokkal több támogatót találnak.

Ne higgyük, hogy a nők csak erre képesek, mert bizony vannak, akik fizikailag is bántalmazzák a párjukat. Ők elsősorban lökdösődnek, rángatják a másikat, tárgyakkal dobálóznak, vagy hajat tépnek.

A férfiak ilyenkor megpróbálhatják lefogni a nőket, ám annak dulakodás lehet a vége, amit kevés férfi kockáztat meg, úgyhogy inkább tűrnek. Egy ilyen kapcsolatban a legrosszabb forgatókönyv, ami végül történhet az, hogy a nők felmérik, hogy a férfiak erősebbek, és ezért előkerül valamilyen fegyver.

psycliNagy kérdés, hogy akkor mi is történik egy fizikai bántalmazásig fajuló kapcsolatban. Biztosra csak azt lehet tudni, hogy a birtoklás az, ami mindkét felet arra készteti, hogy bizonyos idő után a másiknak rontson.

A bántalmazó mindig a bántalmazott fölé helyezi magát, aki próbál védekezni, aminek hatására a bántalmazó még messzebb megy, ám a bántalmazott ekkor még jobban védekezik. Ez a folyamat egészen addig fokozódik, míg a nő vagy a férfi nem jut el a testi erőszakig.

Ha ez megtörténik, akkor már a férfi az erősebb, tehát a nő lesz a vesztes akkor is, ha addig ő volt a bántalmazó. Tehát a birtoklás, az önuralom hiánya, az alaphelyzet téves felmérése az oka annak, hogy egy pár kapcsolata ilyen érzelmi-hatalmi drámába fordul át.

Bizonyítani azonban nehéz, hogy a férfiak a bántalmazott felek, hiszen a sztereópiák a nők mellett állnak, valamint nehéz a verbális bántalmazást, érzelmi zsarolást, és a lökdösődést bebizonyítani.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com