Árulkodik a sport a férfiakról

Hűséges pár, vagy csak saját magával van elfoglalva a párunk? Kiderül abból, hogy mit sportol!image002_5.preview
Mindig szeretnénk tudni, hogy, akivel összehoz minket a sors vajon milyen ember lehet, éppen ezért arra törekszünk, hogy teljesen kiismerjük már pár nap alatt, nem törődve azzal, hogy a legtöbben még évek múlva is tudnak meglepetést okozni.

Az embertársaink kiismeréséhez újabb és újabb módszereket kínálnak fel a különböző szakemberek. Volt már ezek között olyan tanács, hogy a kedvenc színéből, lakásából, autójában vonjunk le következtetéseket.

Most itt az újabb technika, ha meg akarjuk tudni, hogy vajon mit remélhetünk attól a férfitól, akivel összehozott a sors? Ehhez nincs szükség semmire, csupán meg kell kérdeznünk, hogy mit sportol az adott férfi.

A rendszeres konditerembe járó pasinál számíthatunk arra, hogy nagyon izmos, ám a kondizó pasi a testére is odafigyel, ahogy arra is, hogy hogyan néz ki, ez pedig hamar idegesítő lehet, ahogy a macsó stílusa is.

Azért nem kell teljesen leírnunk a kondizó férfit, ugyanis az izmos test mellett, kitartást, kalandvágyat is mutatni fog nekünk. S mind emellett még ámulhatunk azon is, hogy milyen kemény munkával győzi le az eléje állított kihívásokat is.

Ha rendszeresen fut az a férfi, aki felkeltette az érdeklődésünket, akkor egy kitartó és céltudatos pasit szemeltünk ki magunknak, aki hosszú ideig képes harcolni azért, hogy megkapja, amit akar.
Nála nem kell félni az érzelmi ingadozásoktól, arra viszont számíthatunk, hogy rendkívül türelmes, és nagyon jó a tűrőképessége is, éppen ezért nem fog ajtóstul rontani a házban, hanem meg fog dolgozni azért, hogy megkapjon minket.

A küzdősportok szerelmeseiről rendszeresen azt feltételezzük, hogy agresszívak, és jobb elkerülni őket, mert csak fájdalmat okoznának. Ez a vélekedés igazságtalan, ugyanis, aki küzdősportot űz, az tudja kezelni a harciasságát.

Az egészséges küzdőszellem, pedig sosem árt, főleg az ágyban, és az is egy jó érv a küzdősport mellett, hogy biztosak lehetünk abban, hogy meg tud védeni minket a párunk, ha ne adj isten, megtámadnak az utcán.

fociTermészetesen a legtöbb férfi focizni szeret, amiből azt szűrhetjük le, hogy a társasági életben jól feltalálja magát, hiszen csapatban játszik. A focizáshoz azonban hozzátartozik a sörözés is, úgyhogy hetente legalább egyszer nélkülöznünk kell a társaságát, mert a haverjaival fog időzni.

A focisták a legváltozatosabb sportok egyikét űzik, és ez a változatosságot a szexbe is átmentik, úgyhogy nem kell félnünk, hogy unatkozni fogunk mellette.

Az úszókban egyesül a kondizók teste és a futók tűrőképessége, hiszen az úszással lehet a legegyenletesebb, legarányosabb testre szert tenni, s ezeket a szép izmokat sokszor csodálhatjuk, hiszen az úszó férfi hozzászokott, hogy csak egy fürdőnadrág van rajta, tehát nem zavarja a meztelenség.

Az úszó türelmére és tűrőképességére abból következtethetünk, hogy órákon át monoton mozgást végez, ugyanabban a környezetben, tehát nem kell folyton azon gondolkodnunk, hogy milyen változatosságot csempésszünk az életükbe, hogy ne unjon meg minket.

paul-walker-workout-diet-plan2Az autósportokat imádó férfival meggyűlhet a bajunk, ugyanis rájuk igaz az, hogy a sportjuk az elsőszámú szerelmük, főleg akkor, ha van saját autójuk, amivel versenyeznünk kell.

Sajnos inkább csak a baj van ezzel a sportolótípussal, aki csak annyi előnyt tud felmutatni, hogy sehova se kell tömegközlekedéssel járnunk, mert bárhova elvisz az autójával.

Autósok helyet inkább keressünk teniszező férfit, aki az egyik legelegánsabb sportot űzi, s ez az elegancia az öltözködésében is megmutatkozik. Mivel páros sport a tenisz, ezért valószínűsíthetjük, hogy hűséges és gondoskodó.

(Forrás: Life)

Hozzászólások

Áprilisi szerelemi jóslat

Áprilisi szerelemi jóslat

Válassz egy szívet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Valentin napi tanács

Valentin napi tanács

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Mire számíthatsz az érzelmek terén?

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Húsz leggyakoribb tanács férjektől.

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

A legmegdöbbentőbb okok, amelyek miatt házaspárok elváltak.

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

Válassz egy képet az alábbiak közül, és ismerd meg jobban magad!

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Rólad mit árul el az a részlet, amit először megpillantasz a lenti képen?

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Te milyen részletet szúrtál ki legelőször?

Így alakul a szerelmi életed az év utolsó heteiben!

Így alakul a szerelmi életed az év utolsó heteiben!

Válassz egyet az alábbi karácsonyfák közül, majd olvasd el a neked szóló jóslatot!

http://ujhazak.com