Az okosan vitatkozó pároknak nagyobb az esélye a boldog kapcsolatra

Az okosan, hatékonyan vitatkozó pároknak tízszer nagyobb esélyük van egy boldog kapcsolatra, mint azoknak, akik a szőnyeg alá söprik a kényes témákat - állítják egy csaknem ezer felnőtt megkérdezésével végzett felmérés készítői.Joseph Grenny, a Crucial Conversations című amerikai könyvsiker társszerzője szerint sokan tévesen úgy vélik, hogy az érzékeny témák megbeszélésének kikerülésével megússzák a  veszekedést és ezzel kifejezetten jót tesznek a párkapcsolatuknak - olvasható a The Guardian című brit lap honlapján.

    
"A legnagyobb hiba azonban, amelyet a párok elkövetnek, az éppen a kikerülés. Érzünk valamit, de nem mondunk semmit. Legalábbis addig, amíg már nem bírjuk tovább" - mondta Grenny. Hozzátette: "azért hajlunk arra, hogy elkerüljük az ilyen típusú párbeszédeket, mert tisztában vagyunk a kitárulkozásunk kockázataival, ugyanakkor fogalmunk sincs róla, hogy a hallgatásunk milyen kockázatokkal járhat. Hajlamosak vagyunk csak az azonnali és nyilvánvaló kockázatokat mérlegelni, anélkül, hogy figyelembe vennénk a döntésünk hosszú távú hatását az intimitásra, a bizalomra és az összhangra".
    

A megkérdezettek közül minden öt emberből legalább négy mondta, hogy a szegényes kommunikáció szerepet játszott a korábbi kapcsolatainak felbomlásában. A válaszadók fele pedig egyenesen a szakítás meghatározó okaként nevezte meg a nem megfelelő kommunikációt. Grenny szerint ugyanakkor a válaszadók elenyésző százaléka gondolta magát a felelősnek azért, ha egy párbeszéd nem alakul fényesen.


"A legnagyobb nem tudatos hiba, amelyet a párok elkövetnek, hogy nem vállalnak felelősséget az érzelmeikért. Úgy gondoljuk, hogy mások felelősek azért, ahogy mi érezzük magunkat - és nem vesszük észre a saját szerepünket az érzéseinek alakulásában. Ezért van az, hogy amikor megvitatjuk a problémáinkat a szeretteinkkel, akkor gyakran szemrehányást teszünk nekik és védekezésre késztetjük őket".
   

Grenny szerint a szex, a pénzügyek és a zavaró szokások megvitatása a három legkényesebb téma a párok számára. "Egy kapcsolat sikerességét az érzékeny témák megvitatásának módja határozza meg" - összegezte az író, hozzátéve, hogy az igaz szeretet munkát igényel. A szakemberek szerint ahhoz, hogy a párok okosan vitatkozzanak arra van szükség - többek között -, hogy a felek rendezzék a gondolataikat, először koncentráljanak a tényekre, kerüljék a vádaskodó, ítélkező hangnemet, legyenek tapintatosak és őszinték, és nyitottak a partnerük véleményével szemben, hogy a saját nézeteik is megértő fülekre találjanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com