Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!Az egyik legkegyetlenebb módja a szakításnak az új trend, a Banksying, aminek lényege az, hogy az egyik fél már hetekkel, vagy akár hónapokkal a szakítás előtt eldönti, hogy elhagyja a párját, ám ahelyett, hogy megbeszélné a társával a gondokat, vagy legalább a viselkedésével éreztetné, hogy valami nincs rendben, inkább egy tökéletes színjátékot ad elő.

 

A kapcsolatban ugyanúgy viselkedik, ahogy korábban: közös programokat talál ki, talán még a közös jövőt is tervezi, miközben a háttérben már kigondolta a „kilépési stratégiát”. Az illető tehát a tökéletes partnert játssza egészen a végkifejletig, amikor is egy teljesen átlagos napon, derült égből villámcsapként bejelenti, hogy szakít a párjával.

 

Ez teljesen érthető módon, sokként éri a másik felet, hiszen tegnap még a közös terveket szőttek, ma pedig hirtelen mindennek vége. Bár már ez is kegyetlenül hangzik, mégis a „Banksyző” tovább tudja fokozni azzal, hogy a szakítás után ghostingol, azaz nyomtalanul eltűnik. Ez a viselkedés nemcsak fájdalmas, hanem kimondottan romboló is, ugyanis megkérdőjelezi a kapcsolat teljes múltját.

 

A szakértők úgy látják, hogy a Banksying oka általában a konfliktuskerülés. Aki ezt követi el a párjával szemben, az olyan szinten retteg a konfrontációtól, a másik esetleges érzelmi kitöréseitől, hogy jobbnak látja a „gyáva utat” választani.

 

Bár a Banksying egy híres művész nevére utal, mégis minden, csak nem művészi. Sokkal inkább egy bántó, önző viselkedésminta, amit senkinek sem lenne szabad elkövetnie.

 

(Forrás: roadster.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

Elektromos fogkefe buktatta le a hűtlen férjet

Elektromos fogkefe buktatta le a hűtlen férjet

Az elektromos fogkeféhez tartozó alkalmazás adatai keltettek gyanút a feleségben.

http://ujhazak.com