Barátságból szerelem: Érdemes kockáztatni!

Nincs kínos ismerkedés, a szex is jobb lehet, és a vitákat is könnyebb kezelni, ha egy barátunkkal szerelembe esünk.best-friend
Ezer meg egy ellenérvet fel lehet sorakoztatni amellett, hogy miért ne bonyolítsuk a kapcsolatunkat egy barátunkkal azzal, hogy járni kezdünk vele, hiszen egy barátság pótolhatatlan, és, ha szakítás lesz a szerelem vége, akkor nem csak egy párt, hanem egy barátot is elveszíthetünk.

Hiba lenne azonban csak arra gondolnunk, hogy miért ne adjunk egy esélyt magunknak, ugyanis nem egy előnye is lehet egy ilyen kapcsolatnak, ami akár egy életre is szólhat.

Eleve már nem kell azon aggódni, hogy nem ismerjük a párunkat, hiszen évek óta barátok vagyunk, és megmutattuk már egymásnak, hogy milyen emberek is vagyunk valójában, sőt a legtöbb barátság során olyan oldalakat is felfedünk magunkból a másik előtt, amit még a rokonaink elől is titkolunk.

Mivel már félszavakból is megértjük egymást, ezért képesek vagyunk apró figyelmességekkel meglepni egymást a párunkkal. Emellett viszont új szemszögből is nézhetjük az eddigi kapcsolatunkat, és sokkal erősebben fogjuk megélni azokat a gesztusokat, amiket a hosszabb ideje együtt lévő párok tesznek egymásnak.

Azt sem lehet elfelejteni, hogy, ha egy barátunkkal kezdünk járni, akkor nem kell félnünk attól, hogy mit fog szólni a szüleinkhez, rokonainkhoz, baráti társaságunkhoz, hiszen már ismeri őket.

Ugyanitt meg kell jegyezni a másik oldalt is, hogy amiatt sem kell aggódnunk, hogy az említett szeretteink mit fognak szólni az új párunkhoz, hiszen már rég ismerik.

Ha igazán őszinték akarunk lenni magunkkal, akkor be kell vallanunk, hogy különben sincs választásunk, hiszen, ha egyszer elkezdünk gyengéd érzelmeket táplálni az egyik barátunk iránt, akkor nincs visszaút, és nincs értelme azzal érvelni, hogy rámehet a barátságunk, mert, ha elfojtjuk az érzéseinket, akkor is tönkre fog menni az a barátság.

tumblr_mhxta8iX8Q1s294mco1_500Nem elhanyagolható érv az sem, hogy sokkal jobb lesz a szex, hiszen sokszor félünk egy kapcsolat elején attól, hogy nem tudunk feloldódni a nemi aktus közben, hiszen ahhoz nagy adag bizalom kell, ami jelen helyzetben megvan.

Amennyiben túl vagyunk a kezdeti feszengésen, akkor sokkal élvezetesebb lesz az aktus, mint egy olyan személlyel, akit csak akkor kezdünk megismerni.

Minden párkapcsolatban vannak viták, de, ha egy barátunkkal járunk, akkor valószínűleg már korábban is alakultak ki vitás helyzetek közöttünk, s mivel a jelek szerint nem ment rá a barátságunk, ezért biztos, hogy meg is tanultuk, hogy hogyan kezeljük a másikat.

Ráadásul az olyan párok, akik még csak most ismerkednek egymással, képeseket ölre menni egy-egy apróság miatt. Ezzel szemben mi könnyedén lehűthetjük a kedélyeket valami viccel, vagy közös múlt béli élménnyel, amin már korábban is jót nevettünk.

Mint látható, nem kell kétségbeesni, ha azon kapjuk magunkat, hogy már nem úgy nézünk valamelyik barátunkra, mint addig, sőt, még jobb is, ha beleszeretünk egy haverba, mert megkönnyíti a párkapcsolat nevű, buktatókkal teli utat.

(Forrás: Bien)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com