Brit legfelsőbb bíróság: polgári partnerségi viszonyra léphet egy heteroszexuális pár

A brit legfelsőbb bíróság szerdán kihirdetett végzésében engedélyezte, hogy egy heteroszexuális pár házasság helyett ugyanolyan polgári partneri viszonyra lépjen egymással, amelyet a brit jog jelenleg az azonos nemű pároknak tesz csak lehetővé.A legfőbb angol-walesi bírói fórum Rebecca Steinfeld és Charles Keidan keresetét hagyta jóvá, kimondva, hogy az azonos neműek számára kialakított, 2004-ben törvénybe foglalt polgári partnerségi viszony sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, azzal, hogy párkapcsolatban élő férfiak és nők számára nem teszi lehetővé ugyanilyen partneri jogviszony létesítését.

    
A brit kormányt a legfelsőbb bíróság szerdai határozata elvileg nem kötelezi a vonatkozó jogszabály megváltoztatására, de a brit törvényalkotási hagyomány a hasonló horderejű bírósági végzéseket rendszerint precedensítéleteknek tekinti, és ennek alapján valószínűsíthető, hogy a kormány módosítja a házassági törvényt.
    

A konzervatív párti brit kormány 2013-ban törvényben lehetővé tette az azonos nemű párok házasságát, de számukra megmaradt az élettársi kapcsolatot törvényesítő polgári partnerségi viszony kilenc évvel korábban törvényesített lehetősége is, a heteroszexuális párok számára viszont a házassági jogviszony alternatívájaként ez a törvényi lehetőség továbbra sem létezik.
    

Erre alapozva mondta ki szerdán a brit legfelsőbb bíróság, hogy a 2004-es és a 2013-as törvénnyel előállt helyzet - jóllehet az azonos nemű párok egyenjogúságának megteremtését szolgálta - a heteroszexuális párok számára teremtett diszkriminatív helyzetet. A keresetet benyújtó pár, Rebecca Steinfeld és Charles Keidan azzal a véleményével indokolta jogi kezdeményezését, hogy a házasság intézményének az elmúlt évszázadokban kialakult formája a nőket "vagyontárgyként" kezeli, így ezt ők nem tartják megfelelő kapcsolati formának.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com