Demográfus: növekszik a házasság időtartama

Növekszik a házasság időtartama, ha a házastársak válnak, ezt egyre később teszik. 2016-ban a válásokkal végződő házasságok átlagosan 14,7 éve tartottak, a kimondott válások csaknem egyharmada húszéves vagy még hosszabb házasságnak vetett véget - mondta Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének demográfusa csütörtökön egy könyvbemutatóval egybekötött sajtóbeszélgetésen.A Harmat Kiadónak az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a beszélgetés alapját Mihalec Gábornak a kiadó gondozásában most megjelent, Házasság 2.0 című kötete adta, amely a házasságok újraépítésében, a krízisben lévő párok problémáinak kezelésében szeretne segítséget nyújtani.

    
Az eseményen Makay Zsuzsanna közölte azt is, hogy a 2016-os kutatások szerint a közvélemény elfogadja az élettársi kapcsolatot, azonban tízből kilencen továbbra is a házasságot tartják követendőnek. Szólt arról is, hogy míg a rendszerváltás utáni években 22-25 ezer között volt a válások száma, 2010 óta csökkenés figyelhető meg: 2016-ban ez a szám már nem érte el a húszezret.
    

A demográfus kitért arra is: a válás elfogadottsága is csökkent. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, az említett könyv szerzője azt hangsúlyozta, hogy az utóbbi években a középgenerációnál a meglévő kapcsolat megmentésének igénye megjelent a párterápiás gyakorlatban is. A sajtóbeszélgetésről beszámoló közlemény szerint a terapeuta azt mondta: míg néhány évvel ezelőtt főként a megcsalásól volt szó a terápiákon, ma elsősorban a már 15-20 éve házasságban élő negyvenes párok szeretnék a kapcsolat kiüresedése miatt megtalálni azt, amitől újra örömtelivé válhatna a házasságuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com