Ducinak adta ki magát, hogy kiderítse, hogyan viselkednek a férfiak a Tinderen

Öt meglepő élményt osztott meg a világgal az EliteDaily újságírónője, aki kíváncsi volt, hogy mit gondolnak a molettekről az ismerkedni vágyó pasik. A közhiedelem szerint nincs könnyű dolga annak a nőnek, aki túlsúlyos. Ez gyakran így van, ám bőven akad ellenpélda, hiszen a férfiak között akad, aki kifejezetten arra vágyik, hogy egy nő molett, telt idomú legyen. Amellett, hogy vannak, akik ezt büszkén felvállalják, akadnak, akik csak online mernek duci szexpartnert keresni, mert ebben az esetben titkolózhatnak a család, barátok előtt.

Az EliteDaily egyik újságírónője úgy döntött, hogy ezt a jelenséget vizsgálja meg napjaink legnépszerűbb szexpartnerkereső oldalán, a Tinderen, ezért ducinak adta ki magát, hogy esettanulmányt készíthessen a túlsúlyos nők szexuális életéről.

A kutatás nem reprezentatív, de arra a célra mindenképpen megfelel, hogy a meglepő élmények rávilágítsanak az eddig elhallgatott témára.

Szexre kellesz: A Tinderen ismerkedő duci lány gyakran találkozott azzal, hogy a férfiak nem köntörfalaztak, hanem durván közölték vele, hogy szexelni akarnak vele.

Ez annak ellenére is gyakori volt, hogy az adatlapján világosan leírta, hogy komoly kapcsolatot keres, ezért a lány végül azt üzente a pasiknak, hogy tanuljanak meg végre olvasni.

Fétisek: Nagyon gyakori, hogy a férfiak különböző fétisként kezelik a duci nőket. Az újságírótól gyakran azt kérdezték, hogy etethetik-e. Ez egy meglepően elterjedt fétis a férfiak körében, akiknek az okoz szexuális örömöt, hogy ételt adhatnak a partnerüknek, tehát pszichésen „befogadják”, mint egy finom falatot.

Egy másik gyakori fétis az „összelapítás”, mi azt jelenti, hogy a szexre jelentkező partner azt akarta, hogy a nő az egész testével „nyomorgassa”. Sok egyéb vágy között szerepelt még a hascsapkodás és a férfi két láb közé szorítása is.

Abban az esetben, ha ezeket a nő is élvezi, akkor nincs baj. A probléma akkor kezdődik, ha a férfiak tárgyként, áhított fétisként kezelik a duci csajokat. Az sem túl egészséges, hogy automatikusan dominának tekintik a nőt, csak azért, mert túlsúlyos, és azt hiszik, hogy csak szado-mazo szexről lehet vele szó. Az újságíró ezzel az élménnyel kapcsolatban azt írta, hogy szomorú, ha az embert csak egy kíváncsisági tárgynak tekintik.

Az arcod tökéletes: Az újságíró élményei között szerepelt az is, hogy sokan csak az arcát nevezték tökéletesnek. A nő erre mindig azt válaszolta, hogy a többi testrésze is tökéletes, ugyanis meggyőződése, hogy minden testalkat úgy jó, ahogy van, így az is, ha valaki alacsony, ferde a mosolya, vagy nagy a lába. A nő szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a többi testrészt azért, mert az arca társadalmilag elfogadhatóbb, mint a teste.Mennyire vagy duci: Ez a kérdés gyakran elhangzott, amikor a férfiak érdeklődtek a duci lány iránt, aki kövérnek írta le magát. Ez egy ősrégi kérdés, hiszen amennyiben csak annyira túlsúlyos, mint Kim K, akkor az remek, de az már nem annyira nagyszerű, ha inkább Rebel Wilson alkatára hasonlít.

Sok férfi azt is firtatta, hogy melyik hírességhez hasonlítaná magát, de természetesen nem a belső értékei alapján. A lány megállapította, hogy egyik sztárhoz sem hasonlít, mert az ő teste egyedi. Emellett az is feltűnt neki, hogy hiába töltött fel három teljes alakos képet, a pasik továbbra is a súlyáról faggatták.

Ghosting: A duci lány esetében is előfordult, hogy beszélgettek egy pasival, akivel jókat nevettek, remekül érezték magukat ám a férfi egyszerűen eltűnt, mintha szellemmé változott volna. Az újságíró véleménye az, hogy teljesen érthető, ha egy pasi nem rajong a hurkákért, ám az nem egészséges, ha ennek ellenére csapja a szelet a nőnek, majd eltűnik.

Habár ezt a cikk nem említi, mégis valószínű, hogy ilyen esetben a pasinak tényleg nem tetszik a nő, vagy tetszik, de ezt nem meri felvállalni mások és önmaga előtt. A társadalmi normák sok kellemetlenséget okoznak a feleknek, ezt pedig az önbizalom sínyli meg a leginkább.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com