Együtt külön ágyban?

Couples-Separate-BedsAz új építészeti trendek számára készített szociológiai felmérés szerint egyre több pár alszik külön ágyban annak érdekében, hogy jobban kipihenjék magukat az éjszaka során - így az újonnan épített lakások többségében már két külön hálószoba található.

Dr. Neil Stanley brit alvásszakértő és felesége is külön ágyban térnek nyugovóra a pihentetőbb alvás érdekében. A szakember szerint az alvás az egyik legönzőbb dolog az ember életében. Az emberek azt állítják, hogy szeretik azt érezni, hogy a partnerüket ott van mellettük, amikor alszanak. Ám ahhoz, hogy ezt tudatosan érzékeljük is, ébren kell lennünk. Mindenki tisztában van azzal, hogy mennyire kellemes érzés összebújva feküdni, ám mindig eljön az a pillanat, amikor az egyik fél bejelenti, hogy akkor én most már alszom.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az együtt alvás az egészséges párkapcsolat jele, ám a hitvesi ágy megosztása tulajdonképpen az ipari forradalom idején vált bevett szokássá: a családok ugyanis ebben az időszakban kezdtek összezsúfolódni szűkös városi lakásokban. Az ókori Rómában például a hitvesi ágy a szex és nem az alvás helye volt. Mindemellett a pszichológusok azt állítják, hogy a fő ok, ami a legtöbb hosszútávú párkapcsolatot megbolygatja a legtöbb esetben, a partnerek közötti távolság. S az egyedül alvás nem más, mint fizikai távollét, ami adott esetben érzelmi eltávolodást is eredményezhet. A következtetés tehát, hogy egy bizonyos témával kapcsolatban meghozott logikus döntés általában következményekkel jár.

Forrás: www.bigthink.com

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com