Elektromos fogkefe buktatta le a hűtlen férjet

Az elektromos fogkeféhez tartozó alkalmazás adatai keltettek gyanút a feleségben.Paul Jones magánnyomozó mesélte el az egyik ügyfele meglepő történetét, ami rámutat, hogy az okoseszközök időbélyegzett és sokszor helyalapú adatokat rögzítenek, ezek az „ártalmatlan adatok” pedig könnyen gyanút kelthetnek, ha eltérnek az illető állításaitól.

 

Ez történt annak a kétgyermekes nőnek az esetében is, aki arra akarta használni az elektromos fogkefe alkalmazást, hogy javítsa a gyerekei fogmosási szokásait. Az asszonynak feltűnt, hogy az alkalmazás szerint olyan időpontokban használták a fogkefét, amikor a gyerekek iskolába voltak, a férje pedig a munkahelyén.

 

A nő először ellenőrizte, hogy a gyerekei tényleg iskolában voltak, majd kérdőre vonta a férjét, aki makacsul állította, hogy egész nap dolgozott. Ennek mondtak ellent az adatok, amelyek szerint az elektromos fogkefét péntek délelőttönként használták, tehát akkor, amikor a férjnek munkában kellett volna lennie.

 

Végül kiderült, hogy a férj már hónapok óta nem ment dolgozni péntek délelőtt. Helyette kihasználta, hogy olyankor senki sincs otthon, és a házba vitte a szeretőjét, az egyik kolléganőjét.

 

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com