Elronthatjuk a randevút, ha túl feltűnőek vagyunk

Minden, amit a férfiak nem szeretnek egy találkán.dateEl kell fogadnunk, hogy nem lehet minden randevú sikeres, ám ez akkor nehéz, amikor az egyik fél úgy érzi, hogy minden jól alakult, ezért nem érti, hogy miért nincs folytatása a dolognak. Legtöbbször a férfiakat hibáztatjuk a rosszul alakuló találkozóért, ám a férfiak részéről is akad néhány fontos dolog, amit nem szeretnek, ha a nők elkövetnek a randevún.

Mindent és mindenkit szidunk: Az emberek nem szeretik azoknak a társaságát, akik folyamatosan rosszat mondanak, kibeszélik a kollégájukat, barátjukat, családtagjaikat. A férfi ilyenkor arra gondol, hogy ő lesz a következő, akit szidni fogunk.

Túl feltűnő: A férfiak szeretnek büszkélkedni a barátnőjükkel, ám az első randevúknál még ne vegyünk fel mélyen dekoltált felsőt, mert ebből nem a tartós kapcsolat fog először eszébe jutni a partnerünknek. Kerüljük a feltűnő viselkedését, és válasszunk szolid holmit!

Fáradtság: Tönkreteheti a kezdődő párkapcsolatot, ha gyakran fáradtságra panaszkodunk. Az összebújós, filmnézős estékkel még ráérünk. Ha már a kapcsolat elején is erre vágyunk, akkor a férfi joggal érezheti sértve magát, mert nem érti, hogy a párja hogyan lehet fáradt, az ő felvillanyozó társaságában.

A tudás fitogtatása: Kellemetlen a férfi számára, ha kioktatjuk a pincért a munkájáról, japánul rendeljük az ételt, vagy szóvá tesszük az ital megfelelő hőfokát. Ha fitogtatjuk a tudásunkat, akkor a férfi butának, műveletlennek érezheti magát. Mivel neki kellene az erősebb nemnek lennie, ezért szereti, ha a párja művelt és intelligens, de azt nem akarja, hogy hülyének tűnjön mellettünk.

A mindennapos hely: Nagyon kellemetlen, ha egy nőt mindenki ismer egy nyilvános helyen. Az első randevún ne menjünk olyan kávézóba, étterembe, ahol a felszolgálók már előreköszönnek nekünk, mert a férfi úgy fogja érezni, hogy nem illik oda, csak betolakodó.

Magunkkal vagyunk elfoglalva: Az nem baj, ha megkérdezzük a férfitól, hogy tetszünk-e neki, de az már taszító, ha a kirakatüvegben is önmagunkat bámuljuk. A férfiak azt megértik, ha tetszeni akarunk, de azt nem díjazzák, ha rájönnek, hogy csak arra kellenek, hogy legyen, aki csodálhat minket.

Igyunk egy kávét: A legtöbbször a nők vetik fel a kávézást, mint első randevú ötletet. A férfiak ilyenkor elgondolkodnak, hogy miért pont kávé, hiszen ők a sört szeretik. Kávézni az ember az üzletfeleivel szokott, míg a randevú egy hosszabb, meghittebb találka, amihez inkább egy éttermi vacsora illik. Ha tehát kávézást javaslunk, akkor a férfi azt hiheti, hogy nem tervezünk vele hosszabb távra.

Túl sok alkohol: Sok férfi megiszik egy-két pohár alkoholt, és nem bánja, ha a partnere is ellazul egy kicsit, de azt már utálják, ha a nők annyira becsípnek, hogy teljesen kivetkőznek önmagukból. Az alapszabály az, hogy maximum egy-két pohár alkoholt fogyaszthatunk!

(Forrás: noiporta.hu)

Hozzászólások

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Szokatlan ajándékot talált ki Bruna Dias.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

Meglepően nagy a kereslet a spanyol férfi bizarr szolgáltatására.

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Kijelentések, amelyekre szükség van a jó párkapcsolathoz.

Így hódíthatod meg a kiszemeltedet!

Így hódíthatod meg a kiszemeltedet!

Mit kellene tenned a siker érdekében?

A kevés gyerek miatt készít randialkalmazást fiataloknak a tokiói önkormányzat

A kevés gyerek miatt készít randialkalmazást fiataloknak a tokiói önkormányzat

A japán fiatalok egyedüllétével veszi fel a harcot a „Tokyo Futari Story” elnevezésű új kezdeményezés.

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

Leon Hart, aki 15 év alatt 500 hűtlen partnert leplezett le, elmesélte a legvadabb eseteit.

Áprilisi szerelemi jóslat

Áprilisi szerelemi jóslat

Válassz egy szívet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Valentin napi tanács

Valentin napi tanács

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Mire számíthatsz az érzelmek terén?

http://ujhazak.com