Gyanús, ha az ex „csak úgy” találkozóra hív

Újrakezdené a kapcsolatot a volt szerelmünk, ha folyton rólunk érdeklődik a közös ismerősöknél, és semmiségek miatt keres fel. ex
Szakítás után sokan új vélekednek, hogy minden létező kapcsolatot meg kell szakítani azzal, akivel rövidebb, vagy hosszabb ideig összekötöttük az életünket. Ilyenkor kidobjuk, ami rá emlékeztet, töröljük az összes elérhetőségét, nagy ívben elkerüljük.

Néhányan azonban nem ezt teszik, hanem továbbra is beszélnek egymással, összejárnak, aminek lehet az oka az is, hogy közös a baráti körük.

Előfordul, hogy a szakítás nem jelenti a dolgok végét, mert az ex úgy gondolja, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy visszahódítson minket.

Ennek az egyik jele az, hogy túl gyakran keresi a társaságunkat.

Akkor is felhív, ha valami apróságról van szó, amiről akkor sem érdekelte a véleményünk, amikor még együtt jártunk.

Ugyancsak az újrakezdést jelenti az, hogy a közös ismerőseink rendszeresen arról számolnak be, hogy találkoztak az exünkkel, aki rólunk kérdezősködött, különös érdeklődést mutatva a magánéletünk iránt, hogy van-e már más párunk, vagy még szinglik vagyunk-e.

Ha egy nap azért csörög a telefonunk, mert az exünk találkozóra hív minket, amivel semmi célja sincs, csak szeretne találkozni velünk, és még olyan helyszínt is választ, amihez kedves, közös emlékeink fűződnek, akkor már biztosra vehetjük, hogy nincs túl rajtunk a volt párunk.

14909_87702-valas-bi-d00011093c8b49d703e6eSok férfi és nő azután lesz sokkal közlékenyebb, amikor már szakítottunk velük. Az elválás után, hirtelen mindent elmesélnek magukról, arról, hogy mit csináltak, amiből remélik, hogy azt szűrjük le, hogy mennyire megváltoztak, és megérdemelnének egy második esélyt.

Amennyiben nyilvánvalóvá válik, hogy a volt párunk szeretné újrakezdeni a kapcsolatot, akkor nekünk kell eldönteni, hogy mi is akarjuk-e ezt, képesek vagyunk-e túltenni magunkat azon, amiért szakítottunk, vagy esetleg az csak egy elkapkodott lépés volt.

Ha látunk rá esélyt, hogy még lehet közös jövőnk az exszel, akkor érdemes adni egy utolsó esélyt, amiről lehet, hogy egy-két nap múlva kiderül, hogy kár volt érte, de legalább akkor már teljesen biztosak leszünk benne, hogy nem működik a kapcsolat.

Ám, ha úgy döntöttünk, hogy soha többé nem akarunk semmit sem attól a nőtől vagy férfitól, akkor ezt jobb nyíltan megmondani neki, mint szánalomból újra kezdeni vele egy olyan kapcsolatot, ami nélkül sokkal boldogabbak vagyunk!

(Forrás: Bien)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com