Gyereket vállaltak, pedig 17 ezer kilométerre élnek egymástól

Skype-on keresztül oldja meg a gyereknevelést Laura és Chris Husson.Laura HussonMinden akadályt és távolságot képes legyőzni az igaz szerelem. Ezt bizonyítja annak a brit házaspárnak az esete, akik kénytelenek egymástól 17 ezer kilométerre élni, mert nem akarnak elszakadni az előző házasságukból született gyerekeiktől.

Laura és Chris Husson Angliában találkozott, amikor mind a ketten hivatalosak voltak egy keresztelőre. Chris, bár brit, mégis Új-Zélandon él, ugyanis 19 évesen odaköltözött. A 35 éves nő és a 38 éves férfi között az első pillantásra szerelem szövődött.

A pár azonban nem engedett a rózsaszínködnek, és néhány csodás óra után úgy döntöttek, hogy többé nem találkozhatnak, hiszen a 17 ezer kilométeres távolság rengeteg. Ennek ellenére nem bírták sokáig egymás nélkül, 2013-ban pedig összeházasodtak, ám egyelőre nem élhetnek együtt.

A szerelmesek ugyanis már büszke szülők, és nem akarnak még legalább 5-6 évig messzire költözni az előző házasságukból született gyermekeiktől. A közös babával viszont nem akartak ilyen sokáig várni, úgyhogy Laura már a hetedik hónapban jár.

A gyereknevelést egyelőre úgy képzelik el, hogy Skype-on oldják meg. Chris szerint ez, és a távolság nem akadály, ha két ember igazán szereti egymást.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Két rendőr, közös élet és hivatás

Két rendőr, közös élet és hivatás

Kéz a kézben járhat a rendőri karrier és a szerelem.

Szerelem egyenruhában

Szerelem egyenruhában

A szerelem olykor a legváratlanabb helyeken talál rá az emberre. Egy fiatal rendőrpár története is ezt bizonyítja, hiszen kapcsolatuk egy közösségi oldalon kezdődött, amelyen egyikük bejelölte a másikat.

Hét nő története arról, hogy honnan tudták, hogy a párjuk az igazi

Hét nő története arról, hogy honnan tudták, hogy a párjuk az igazi

Szerelmi történetek Valentin-napra.

Ebből a tesztből kiderül, hogy mire vágysz a szerelemben

Ebből a tesztből kiderül, hogy mire vágysz a szerelemben

Amit először meglátsz a képen, az árulja el a párkapcsolati igényedet.

Így kellene töltened a Valentin-napot 2025-ben!

Így kellene töltened a Valentin-napot 2025-ben!

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod a szerelmesek napján.

Lehet, hogy ti is Golden Retriever – Fekete Macska páros vagytok a kedveseddel?

Lehet, hogy ti is Golden Retriever – Fekete Macska páros vagytok a kedveseddel?

Mi jellemző az egyre népszerűbb randizási teóriára?

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Szokatlan ajándékot talált ki Bruna Dias.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

Meglepően nagy a kereslet a spanyol férfi bizarr szolgáltatására.

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Kijelentések, amelyekre szükség van a jó párkapcsolathoz.

http://ujhazak.com