Hol randevúzzunk ősszel?

A hűvösebb idő ellenére is érdemes meglátogatni az állatkertet, de az is kellemes program, ha csak beülünk egy kávézóba a párunkkal. cozy-fall-dates
Nyáron könnyű randevúzni, hiszen a meleg miatt bátran lehet a szabadba is tervezni. A jóval hűvösebb ősz miatt viszont mindenki jobban szeret bevonulni egy  fedett, meleg helyre. A legtöbben rögtön csak az éttermekre és a kávézókra tudnak gondolni, pedig ennél több lehetőségünk van!

A legjobb randevú ötlet az, ha előre eltervezzük a párunkkal, hogy hova akarunk elmenni közösen. Üljünk le, és írjuk össze, hogy melyek azok a helyek, ahova mind a ketten szeretnénk eljutni. Persze, mivel a jó kapcsolat alapja a kompromisszum, ezért az se baj, ha az egyik hely, csak az egyikünket érdekli.

Ennyi áldozatot meghozhatunk a szerelmünkért, és addig is együtt vagyunk.

A listát akár elkészíthetjük egy kávézóban, étteremben, amit természetesen nem kell csak azért elfelejteni, mert az egyik legegyszerűbb, és leggyakoribb randevú helyszín. Egy kellemes kávé, vacsora felett romantikázni is tökéletes program, ahogy az is, ha felidézzük a közös emlékeinket.

Az állatkertről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, ha eljönnek a hűvösebb napok, pedig az állatok akkor is ott vannak. Érdemes egy napsütéses délelőttöt, vagy délutánt azzal tölteni, hogy a párunkkal elmegyünk megnézni, hogy mit csinálnak az állatok. Az indulást lehetőleg akkorra időzítsük, amikor valami program is van az állatkertben, például az etetés. Erről interneten tájékozódhatunk.

Ha már szabadtéri programról van szó, akkor próbáljuk meg rávenni a párunkat, hogy jól felöltözve menjünk el sétálni egy parkba, esetleg arborétumba, hiszen az őszi természet nagyon romantikus a különböző színeivel. A barangolás során biztos, hogy nem fogunk sok emberrel találkozni.

11a-coupleÁm, ha nem bánjuk, hogy másokkal vagyunk körülvéve, akkor csoportos kirándulásokra is elmehetünk együtt, amelyek közül nem egynek nagyon kedvező az ára, és így eljuthatunk az ország valamely más területére.

Wellness programot is választhatunk randevúnak. Ehhez nem kell mélyen a zsebünkbe nyúlni, mert elég, ha csak pár órát szaunázással, fürdőzéssel, vagy masszázzsal töltünk. Ha nem akarunk ilyesmire költeni, akkor otthon is tervezhetünk egy forró habfürdőt, készíthetünk forralt bort, vagy éppen megmasszírozhatjuk egymást.

Mivel néha nem árt magunkba szívni egy kis kultúrát is a romantika mellett, ezért nézzünk körül, hogy milyen kiállításokat nézhetünk meg együtt. Ne féljünk attól, hogy ezek unalmasak lesznek, mert ma már ez egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen a szervezők is tudják, hogy az embereket az érdekességek vonzzák.

A lehetőségek tárházát ezzel még korántsem merítettük ki, úgyhogy csak rajtunk múlik, hogy az őszi napokat otthon üléssel töltjük, vagy inkább mindent megteszünk a párunkkal azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ezekből a napokból, hiszen rossz idő nincs, csak jól kell felöltözni, a szerelem meg egyébként is belülről fűt minket.

(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com