Így alakul a szerelmi életed az év utolsó heteiben!

Válassz egyet az alábbi karácsonyfák közül, majd olvasd el a neked szóló jóslatot!

Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a szerelmi életed 2021 utolsó heteiben, akkor vess egy pillantást az alábbi karácsonyfákra, amelyek közül válaszd ki azt, amelyik a leginkább magával ragadott, majd olvasd el a neked szóló szerelmi jóslatot!1. Varázslat a levegőben: Az első karácsonyfa alapján neked szóló szerelmi jóslat szerint olyan hihetetlen, nem hétköznapi, mesés dolgok történhetnek veled és a pároddal, amikre egyszerűen nem találsz magyarázatot, így joggal hiheted azt, hogy ez a sors keze.

2021 utolsó hetei igazán csodásnak ígérkeznek a szerelmi életedben. A párkapcsolatodban minden a terveitek és vágyaitok szerint alakul, ráadásul igazán szerencsésnek érezhetitek magatokat, mert például megvár a vonat, amit majdnem lekéstek, vagy az utolsó pillanatban is sikerül még színházjegyet vennetek egy előadásra. Élvezzétek ki, hogy az égiek mindenben támogatnak titeket!

Ha párkeresőként választottad ezt a karácsonyfát, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint minden esélyt megkapsz arra 2021 utolsó heteiben, hogy megtaláld életed szerelmét, vagy legalább azt a különleges személyt, akivel minden bizonnyal volt már dolgod valamely előző életedben.

2. Igazán beszédes: Ha az összes karácsonyfa közül a második tetszett meg a leginkább, akkor 2021 utolsó hetei igazán beszédesnek ígérkeznek a párkapcsolatodban. A szerelmi jóslat szerint megnyíltok egymásnak, őszintén, mélyen, esetenként lelkizős beszélgetést folytatok a kedveseddel.

Ennek köszönhetően úgy érezheted, hogy újra megismeritek egymást, betekintést nyertek egymás gondolataiba és érzéseibe. Valahogy most hajlandóak lesztek kimondani azt is, amit máskor nem. A karácsony hatására érzékenyebbekké váltok, de ugyanakkor bátorrá is tesz titeket az ünnep, hiszen hajlandóak lesztek kommunikálni egymással, ami leginkább azért jó, mert úgy tűnik, hogy lesz mit tisztáznotok egymással.

Ha párkeresőként választottad ezt a karácsonyfát, akkor az ismerkedésről fog szólni számodra 2021 utolsó néhány hete. Nem valószínű, hogy most találkozol az igazival, viszont arra jó esélyed lesz, hogy olyan új barátot szerezz, akivel egy hullámhosszon lesztek.

3. Virtuális szerelem: Ha a harmadik karácsonyfa ragadta meg a tekintetedet, és kapcsolatban élsz, akkor valamiért telefonon, sms-ben, vagy online tartjátok a kapcsolatot 2021 utolsó heteiben. Ennek oka lehet a térbeli vagy a munkahely különbségek, ám ne törj le, mert ez csak átmenti állapot, ráadásul a távkapcsolatnak is van jó oldala, hiszen minél jobban hiányoztok egymásnak, annál erősebb lesz az egymáshoz való ragaszkodásotok.

Ha párkeresőként esett a választásod erre a karácsonyfára, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint a virtuális valóságban ismerkedhetsz és flörtölhetsz 2021 utolsó heteiben. Ezzel nincs is baj, de azért egy idő után válaszd inkább a valóságot, és ismerkedj az igazi életben!

4. Romantika a köbön: Ha a megérzésed azt súgta, hogy válaszd a negyedik karácsonyfát, és párkapcsolatban élsz, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint a szerelem, testiség, romantika és a szenvedély jegyében telnek számodra 2021 utolsó hetei. Ebben az időszakban szinte összenőtök a pároddal, akivel hihetetlenül szerelmesen néztek egymásra és rendkívül forró estékben lesz részetek, így nem lesz csoda, ha úgy érzed, hogy egész nap a fellegekben jártok.

Ha párkeresőként esett a választásod erre a karácsonyfára, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint olyan személlyel találkozhatsz 2021 utolsó heteiben, akivel rendkívül forró flört és randevúk várnak rád.

5. Színes hetek: Ha az ötödik karácsonyfa nyerte el a tetszésedet, és van párod, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint a lehető legszínesebben alakul a kapcsolatod 2021 utolsó heteiben. Ebben az időszakában úgy érezheted, hogy nagyot fordul veled a világ, mert mindent sokkal különlegesebbnek, érdekesebbnek és izgalmasabbnak találsz.

Nem kizárt, hogy a karácsonyi hangulat kerít a hatalmába téged, vagy a párodat, de képesek lesztek színt vinni egymás mindennapjaiba a spontán ötletekkel, változatos programokkal otthon, vagy a házon kívül, és természetesen a hálószobában. 2021 utolsó heteiben semmi okotok sem lesz a panaszra, hiszen az unalom és a szürkeség biztos, hogy elkerül.

Ha párkeresőként választottad ezt a karácsonyfát, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint egy olyan új személlyel ismerkedhetsz meg, akinek színes egyénisége nagyon fel fogja dobni a napjaidat 2021 utolsó heteiben.6. Játékos vagy játszmázós hetek: Ha a hatodik karácsonyfára esett a választásod, és kapcsolatban élsz, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint játékosság frissítheti fel az életednek ezt a területét 2021 utolsó heteiben.

Egy kevés gyermeki szórakozás, tréfálkozás hatására elmélyülhet, érdekesebbé válhat a kapcsolatotok, ami sokkal jobb, mint a játszmázás, amire szintén van esélyetek 2021 utolsó heteiben.

Ugye, hogy jobb lenne inkább újra kicsit gyereknek érezni magatokat, mint egymást piszkálni, borsot törni a másik orra alá és hatalmi harcokat vívni? Törekedj arra, hogy inkább játékos, mint játszmával teli napokkal teljesen 2021 utolsó néhány hete!

Ha párkeresőként választottad ezt a karácsonyfát, akkor ugyanolyan változatosnak ígérkezik számodra 2021 utolsó néhány hete, mint a párban élőknek. Lehet tehát, hogy egy rendes, szórakoztató, bohém személlyel ismerkedsz meg, de az sem kizárt, hogy valakivel nagyon összeveszel.

7. Meghitt pillanatok: Ha arra az elhatározásra jutottál, hogy a hetedik karácsonyfát választod, és párkapcsolatban élsz, akkor talán a karácsony miatt is, de igazán meghitt, békés és mesés időszaknak ígérkezik számodra 2021 utolsó néhány hete.

Most úgy érezheted magad, mintha egy valóra vált álomban lennél, és ez minden, amire valaha vágytál. A pároddal ápolt kapcsolatod most olyan lehet, mint a karácsonyi romantikus filmekben, tehát egész egyszerűen tökéletes. Élvezd a spontán szerelmi vallomásokat, és azt, hogy szavak nélkül is tökéletes az összhang köztetek!

Ha párkeresőként választottad ezt a karácsonyfát, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint nem lesz okod a panaszra 2021 utolsó heteiben, mert még az idén találkozhatsz azzal a személlyel, akit el tudsz képzelni magad mellett.

8. Bearanyozott napok: Ha az utolsó karácsonyfára esett a választásod, és párkapcsolatban élsz, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint arra számíthatsz 2021 utolsó heteiben, hogy a kedvesed teljesen odáig lesz érted, a kegyeidet keresi és állandóan azon fog dolgozni, hogy boldoggá tegyen, hogy jó hangulatot teremtsen és meséssé varázsolja az ünnepeket. A párodtól biztos, hogy mindent megkapsz karácsonyra, amit szeretnél, és még a kedvenc helyetekre is elvisz.

Ha párkeresőként választottad ezt a karácsonyfát, akkor a neked szóló szerelmi jóslat szerint nem lesz okod bánkódásra 2021 utolsó heteiben, mert biztos, hogy lesz egy, vagy több személy, aki boldogan bearanyozza és örömmel tölti meg a napjaidat. Neked csak annyit kell tenned, hogy élvezed a népszerűséget és hagyod, hogy mások kényeztessenek.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Szokatlan ajándékot talált ki Bruna Dias.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

Meglepően nagy a kereslet a spanyol férfi bizarr szolgáltatására.

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Kijelentések, amelyekre szükség van a jó párkapcsolathoz.

Így hódíthatod meg a kiszemeltedet!

Így hódíthatod meg a kiszemeltedet!

Mit kellene tenned a siker érdekében?

A kevés gyerek miatt készít randialkalmazást fiataloknak a tokiói önkormányzat

A kevés gyerek miatt készít randialkalmazást fiataloknak a tokiói önkormányzat

A japán fiatalok egyedüllétével veszi fel a harcot a „Tokyo Futari Story” elnevezésű új kezdeményezés.

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

Leon Hart, aki 15 év alatt 500 hűtlen partnert leplezett le, elmesélte a legvadabb eseteit.

Áprilisi szerelemi jóslat

Áprilisi szerelemi jóslat

Válassz egy szívet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Valentin napi tanács

Valentin napi tanács

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Mire számíthatsz az érzelmek terén?

http://ujhazak.com