Keresztrejtvénybe rejtett lánykérés

Matthew Dick a The Times rejtvényszerkesztőjétől kért segítséget.Delyth HughesnakA szerelmesek szeretik egyedivé és felejthetetlenné tenni azt a pillanatot, amikor megkérik a párjuk kezét. A Londonban élő Matthew Dick is úgy döntött, hogy nem elégszik meg egy hagyományos lánykéréssel, hanem ennél sokkal érdekesebb tervvel állt elő.

A férfi keresztrejtvénybe rejtette a házassági ajánlatot, ám ehhez segítségre volt szüksége, úgyhogy a Twitteren keresztül felvette a kapcsolatot a The Times című brit lap rejtvényszakértőjével, Richard Rogannel, aki segített elrejteni Delyth Hughes nevét a rejtvényben.

A 38 éves férfi akkor állt elő a feladvánnyal, amikor Hughes születésnapját ünnepelték. Dick aláhúzta a „hozzám jössz” szavakat, amire a válasz a lánykérés volt, majd remegő kézzel elővette a jegygyűrűt.

Delyth Hughesnak 2Az elérzékenyült Hughes, akit meglepett, hogy a párja mennyi követ megmozgatott a lánykérés érdekében, először viccesen nemet mondott az ajánlatra, majd komolyra fordítva a szót, igennel felelt.

Richard Rogan elmondta, hogy 85 éve jelennek meg keresztrejtvények az újságban, de ez volt az első, és az utolsó eset, hogy lánykérés volt a megfejtés.

(Forrás: sztarklikk.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com