Két rendőr, közös élet és hivatás
Kéz a kézben járhat a rendőri karrier és a szerelem. Török-Búzás Péter alezredes és Török-Búzásné Juhász Judit százados története pont ezt bizonyítja. Házasok 25 éve, de már sokkal régebb óta egyenruhások. A kapcsolatukban a bűnüldözés ugyanúgy szerepet kap, mint a romantika.
Péter és Judit negyedszázada férj és feleség, de rendőrökként még ennél is hosszabb utat jártak be. Judit mindig is rendőrnek készült, de először közgazdasági szakon tanult. Végül kitartott eredeti elképzelése mellett, és átjelentkezett a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába. Péter viszont egy baráti poén hatására lett rendőr.
– Még a középiskolában egy felsőbb éves iskolatársam jött oda hozzánk az osztályban, és megkérdezte tőlem és a haveromtól: „Nem jöttök zsarunak?” Én pedig azt feleltem: „De.” Ennek már 32 éve.
Juditot a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola elvégzése után, 1997-ben a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra, Pétert pedig két évvel korábban a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságra nevezték ki. Bár mindketten Budapesten kezdtek és egy angyalföldi rendőrszállón laktak, mégsem találkoztak.
Mára mindketten komoly pozíciót töltenek be, de sosem felejtették el, honnan indultak.
– Végigjártam a ranglétrát, voltam objektumőr, gyalogos és gépkocsizó járőr, vizsgáló is. A nagyobbik fiam már a pocakomban volt, amikor államvizsgáztam a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán, aztán az igazgatásrendészethez kerültem. Jelenleg is az Ózdi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán vagyok főelőadó – meséli Judit.
Péter a Közrendvédelmi Osztályon kezdett, dolgozott kutyás járőrként és körzeti megbízottként is, majd egy időre bűnügyi területre került. A Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után visszatért a közrendvédelemre, ahol alosztályvezetőből osztályvezetővé lépett elő.
Mivel ugyanazon a területen dolgoznak, fél szavakból is megértik egymást. Hosszú házasságuk egyik titka szerintük az, hogy mindketten rendőrök.
–Tudjuk, mikor kell támogatni a másikat, és megértjük, ha egyikünk tovább bent marad, vagy ha hétvégén is dolgozni kell. Péter a beosztottjait szinte a „fiaiként” emlegeti, sokan fordulnak hozzá tanácsért, sőt, van, hogy otthonában is meglátogatják, de ezt egyáltalán nem bánja.
– Mi 0–24-ben rendőrök vagyunk, bármikor hívhatnak minket. Sokszor segítünk is egymásnak, vagy kikérjük a másik véleményét egy ügy kapcsán – mondja Judit.
Két gyermekük van, Péter 20, Julia 16 éves.
–Tudjuk, hogy már a saját útjukat járják, Budapesten és Egerben tanulnak, de elengedjük őket, hogy visszatérhessenek hozzánk – mondják. – Gyermekeink ebbe a világba nőttek bele, hiszen már kiskorukban megszokták, hogy a család időnként a hivatás miatt háttérbe szorul. Emlékszem, amikor a telefon megszólalt otthon, a fiam rögtön megkérdezte: „Apa, ma megint elmész?”
Munkájuk mellett közös hobbijuk is egyesíti őket: mindketten imádják a történelmet. Péter honismereti pályázatokon dolgozik, míg Judit a várak világában merül el.
– Apósom helytörténeti könyveit kezdtem el olvasni, ekkor kezdett érdekelni a téma – magyarázza Péter. – Először csak az ipar, a gyárak izgattak, később Judit nagybátyja javaslatára, aki néprajzkutató, kezdtem el kutatni és feldolgozni a betyárság, a csempészet, a szocialista brigádok vagy különböző legendák témáit, amiket rendszeresen adok be pályázatokra.
Péter pályamunkáit arany és ezüst minősítéssel is elismerték már.
– Én pedig vármániás vagyok – veszi át a szót Judit. – A környék összes várát felkerestük már. Nógrádtól a Zemplénig vagy a Balaton-felvidéken szinte nincs olyan erőd, ahol ne jártunk volna. Ha kell, négykézláb mászunk fel a bozóton át. Számunkra a túra nem csupán kirándulás, hanem egy közös időtöltés, amikor kikapcsolódhatunk. Ilyenkor kizárjuk a külvilágot, jót beszélgetünk, és a nap végére kellemesen elfáradunk.
RÁDI MÓNIKA
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG
Hozzászólások