Kit válasszunk, ha két ember iránt is táplálunk gyengéd érzelmeket?

Érdemes figyelmesnek lenni és listát készíteni, ha két nő, vagy két férfi között őrlődünk! 121377_4
Meglátni, megszeretni, megszerezni. Ilyen egyszerű is lehetne a szerelem, de a valóságban gyakran bonyolultabb ez az érzelem, mint bármi más a világon. Egy férfi vagy nő iránt táplált érzelmekről is nehéz eldönteni, hogy az szerelem, vagy csak fellángolás.

Ennél csak komplikáltabb, ha ketten is felkeltették az érdeklődésünket.

Ha két férfihoz vagy nőhöz is vonzódunk, akkor alaposan meg kell figyelni a jelölteket, hogy hogyan viselkednek a jelenlétünkben! Például, ha magunk alatt vagyunk, tanácstalannak érezzük magunkat, vagy segítségre van szükségünk, akkor az lesz az emberünk, aki mellettünk áll, támogat, és segít.

Ennyiből viszont nem elég eldönteni a kérdést, hiszen a szerelem kétoldalú dolog. A testbeszéd is igazán árulkodó lehet, hogy melyik férfi vagy nő az, aki többet szeretne tőlünk. Amennyiben az egyik fél teljes testével fordul felénk, és ránk figyel, az azt jelenti, hogy nem csak futólag, hanem mélyebben érdeklődik irántunk.

Aki viszont folyamatosan elkalandozik a beszélgetéseink során, még akkor is, amikor számunkra nagyon komoly dologról van szó, akkor az a jelöltünk nem vesz komolyan minket, tehát kár is rá tovább időt pazarolni.

Ha képtelenek vagyunk dönteni, akkor érdemes a régi, de jól bevált módszerhez folyamodni, ami nem más, mint a listakészítés. Fejbe vagy papírra jegyezzük fel, hogy melyikkel érezzük boldogabbnak, szabadabbnak magunkat. Ki mellett maradhatunk önmagunk? Melyik érezteti, hogy fontosak vagyunk a számára?

Amikor sikerült döntésre jutnunk, hogy kit választunk, akkor oda kell állni az illető elé, és el kell neki mondani, hogy mit érzünk iránta. Az egyáltalán nem jó megoldás, ha mind a kettővel járni kezdünk, mert biztos, hogy csak fájdalom, és megbántás lesz a vége.

(Forrás: Femcafe)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com