Korrekt poligámia

Ne titkoljuk el a párunk elől, ha valaki mással is kapcsolatunk van! love_triangle_by_iann7
Gyakran előfordul, hogy több nő, vagy férfi iránt is táplálunk gyengéd érzelmeket, és képtelenek vagyunk választani, hogy melyikkel szeretnénk igazi párkapcsolatot fenntartani.

Sokan úgy oldják meg ezt a problémát, hogy mindegyik féllel eljárnak randevúzni, úgy hogy nem árulják el, hogy valaki mással is találkozgatnak.

Ez minden esetben elfogadhatatlan hozzáállás, hiszen senki sem érdemli meg, hogy becsapják.

Egy ilyen helyzetben a legjobb, amit tehetünk az az, hogy őszintén elmondjuk, hogy az illető nem egyedül harcol a szerelmünkért.

Ilyen kapcsolatban, amikor több nővel, vagy férfival is van kapcsolatunk, fontos, hogy ne beszéljük ki az egyiket a másiknak, és ne is hasonlítsuk össze őket, mert az könnyen elvezet a féltékenykedéshez, ami egy ilyen szituációban csak még kínosabb lenne, mint egyébként.

Elkerülhetetlen velejárója a randevúzásnak a szexualitás. Ha erre sor kerül, akkor muszáj jobban odafigyelni a védekezésre, mint egy monogám kapcsolat esetében, hiszen itt több partner ágyában is megfordulunk.

Habár a poligámia egyáltalán nem tűnik egy olyan kapcsolatnak, amiben az elvek közrejátszanának, mégis fontos, hogy legyen néhány, mint például az, hogy ne ígérjünk senkinek se többet annál, mint amennyit adni tudunk, és a jövőre nézve se szövögessünk közös terveket!

breakup-due-to-love-triangleNéha azért keveredünk bele egy poligám kapcsolatba, mert nem merünk szakítani, pedig azt mindenkinek tudnia kell. Ha úgy érezzük, hogy az egyik kapcsolat csak egymás idejének a rablása, akkor a lehető legkorrektebben vessünk véget annak.

Még mielőtt évekig szenvednénk egy poligám kapcsolatban, tartsunk leltárt az érzéseink között, ugyanis kiderülhet, hogy az egyik nő, vagy férfi iránt hevesebb érzelmeket táplálunk, mint hittük. Ebben az esetbe ne kísérletezzünk, hanem szakítsunk meg minden más kapcsolatot, és csak azzal az eggyel legyünk együtt.

A poligám kapcsolatot sokan csak kíváncsiságból próbáljuk ki, mások évekig is képesek így élni. A legfontosabb az, hogy saját magunkkal, döntéseinkkel, és erkölcseinkkel harmóniában éljünk!

(Forrás: Bien)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com