Megrázó utolsó mondatok, amelyek a szakítás előtt hangzottak el

Tíz példa, ami bizonyítja, hogy gyakran elég egy mondat, ami bizonyítja, hogy baj van a kapcsolattal.Általában nem egyik pillanatról a másikra mennek tönkre a házasságok, ám a párok között elhangozhatnak olyan mondatok, amelyből kiderül, hogy komoly probléma van a felek között, ami váláshoz vezethet, ha nem oldják meg azt sürgősen.

Az alábbi gyűjteményben olyan emberek meséltek a szakítás előtti utolsó mondatokról, akiknek sem sikerült megmenteniük a házasságukat.

Elhagylak: „Szenteste volt. Az édesapám nem sokkal korábban hunyt el, az édesanyám kómában feküdt a kórházban. A párommal akkor 23 éve voltam együtt. Rám nézett és azt mondta, hogy elhagy. Annyira hirtelen jött a mondat, hogy először megörültem, hogy elmegy a boltba, hogy vegyen pár karácsonyi díszt.

Azt azonban már nem lehetett félreérteni, amikor ezt mondta: 'Nem, Lee, elhagylak. Nem akarok többé a férjed lenni. Se most, se soha. Egyáltalán nem'.” – Lee G.

8 éves korom óta tudom, hogy meleg vagyok. Sosem vonzódtam hozzád:A volt párom nem pontosan ezeket a szavakat használta, de mind a kettőre azt mondta, hogy igaz, amikor olyan bizonyítékokat találtam, amelyek miatt muszáj volt feltennem neki ezeket a kérdéseket.” – Juliet J.

Nem tudok így élni: „Kimondtam. Az életem addig arról szólt, hogy megcsalnak, letagadják, majd a végén én érezzem magam bolondnak. Ijesztő volt a gondolat, hogy egyedül maradok egy 2 éves és egy újszülött gyerekkel. Szinte lehetetlennek tűnt, de rájöttem, hogy annál semmi sem lehet rosszabb, mint az, ha benne maradok ebben a kapcsolatban.” – Lindsay L.

Nem szeretlek: „Éppen az edzőteremben futottam, amikor az kezdett motoszkálni a fejemben, hogy nem szeretem a férjem. Ez annyira összezavart, hogy meg kellett állnom. Amikor azon az estén hazaértem, akkor megmondtam neki, hogy nem szeretem. Szeretni akartam, és tudtam, hogy szeretnem kéne, de ez nem így volt. Nem tudtam hazugságban élni.” – Amy J.Hogyan találtad ki: „Ekkor döbbentem rá, hogy régen túl vagyunk azon, hogy elhiggyük, többé nem lesz hűtlen hozzám. Az volt talán a hatodik, hetedik alkalom, hogy megcsalt. Addigra már nem maradt köztünk túl sok érzelem. Tagadás helyett arra volt kíváncsi, hogy hol rontotta el, ami miatt lebukott.” – Kasey F.

Utállak: „A volt feleségem sportként űzte a veszekedést. Már nem is tudom, hogy mi volt a konfliktus forrása, de veszekedés közben azt mondta, hogy utál. Tudtam, hogy komolyan gondolta. Ez után a szó után mindennek vége volt köztünk.” – Bill F.

Új ügyfelem van, akivel csak esténként tudok találkozni: „Tizenkét éve voltunk házasok, a férjem munkája pedig az eleje óta ugyanaz volt. Soha nem kellett esténként dolgoznia. Egyszer aztán bejelentette, hogy hetente többször későn ér haza, mert egy új ügyféllel esténként kell foglalkoznia. Foglalkozott is, a Four Seasons egyik szobájában.” – Marcy M.

Egy seggfejhez mentem feleségül:Amikor megkérdeztem a feleségem, hogy volt-e valami, amit szerinte rosszul csinált a 8 éve tartó házasságunk ideje alatt, akkor ezt válaszolta: „Egy seggfejhez mentem feleségül, és eltűntem a szerencsétlen gyerekeidet’. Ebből rögtön tudtam, hogy nem lehet megmenteni a házasságunkat.” – Matt S.

Ha elhagysz, többé nem kellesz majd senkinek, és senki nem fog szeretni: „Ha meg kellene határoznom, hogy mikor éreztem úgy, hogy vége, akkor talán az a pillanat volt, amikor egy vita hevében felvetettem, hogy váljunk el.

Azt akartam, hogy a párom azt mondja, hogy: 'Ne hagyj el, mert csodálatos vagy és szeretlek.'

Ehelyett azonban ezt mondta: ‘Ha elhagysz, többé nem kellesz majd senkinek, és senki nem fog szeretni.'

Ez a mondat nem ment ki a fejemből, ahogy a gondolat sem, hogy semmire sem tart engem, hogy szerinte nincs bennem semmi, ami értékes emberré tesz. A volt férjem bántalmazott, mégis ez volt az a pillanat, ami mindent megváltoztatott. Soha többé nem tudtam ugyanúgy ránézni, mint az előtt.” – Eden S.

El akarok válni. Gyűlölök egyedül lenni: „Egy héttel az utolsó nyaralásunk után írtam ezt a férjemnek. Boldogtalan voltam a házasságomban, főleg azért, mert a munkánk miatt egymástól messze, külön éltünk.

Arra azonban nem gondoltam, hogy ezzel akaratlanul is okot adok a férjemnek arra, hogy elhagyjon. Nem sokkal később megtette. Habár úgy gondoltam, hogy jobb egyedül, mint egy üres és rossz kapcsolatban, mégis a válás után minden nagyon nehéz volt. Legyél óvatos, hogy mit kérsz a másiktól, mert a végén megkapod, olykor jóval korábban, mint számítanál rá.” – Stacey F.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Szokatlan ajándékot talált ki Bruna Dias.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

Meglepően nagy a kereslet a spanyol férfi bizarr szolgáltatására.

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Kijelentések, amelyekre szükség van a jó párkapcsolathoz.

Így hódíthatod meg a kiszemeltedet!

Így hódíthatod meg a kiszemeltedet!

Mit kellene tenned a siker érdekében?

A kevés gyerek miatt készít randialkalmazást fiataloknak a tokiói önkormányzat

A kevés gyerek miatt készít randialkalmazást fiataloknak a tokiói önkormányzat

A japán fiatalok egyedüllétével veszi fel a harcot a „Tokyo Futari Story” elnevezésű új kezdeményezés.

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

Leon Hart, aki 15 év alatt 500 hűtlen partnert leplezett le, elmesélte a legvadabb eseteit.

Áprilisi szerelemi jóslat

Áprilisi szerelemi jóslat

Válassz egy szívet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Valentin napi tanács

Valentin napi tanács

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Mire számíthatsz az érzelmek terén?

http://ujhazak.com