Megverte a lányt, mert az nem úgy nézett ki élőben, mint a képeken

A rendőrségen ért véget az interneten megbeszélt vakrandi Kínában.WeChat-Application-Android1Népszerű csevegő-alkalmazás Kínában a Wechat, ahol ugyanúgy másokkal lehet megismerkedni, mint egy online társkereső esetében. Ezen az applikáción keresztül kezdett el egymással beszélgetni a 26 éves nő és a 30 éves férfi, akiket a kínai sajtó nem nevezett meg.

Miután a pár kellően összemelegedett, eldöntötték, hogy ideje személyesen találkozniuk. A Harbin városában élő férfi több, mint 2600 kilométert utazott azért, hogy láthassa a Wenzhou városában élő nőt. A boldog találkozás azonban elmaradt, mert a férfi zokon vette, hogy a nő egyáltalán nem úgy néz ki, mint azokon a képeken, amiket feltett az internetre.

A nő próbált védekezni, hogy ő látható a profilképeken, csak azok más megvilágításban készültek, más sminket viselt, és egy szoftverrel utólag szerkesztettek rajtuk. A férfi nem hitte el a nő magyarázatát. A vita pedig odáig fajult, hogy a megsértett, egyre dühösebb férfi ütlegelni kezdte a nőt.

Az ügy a helyi rendőrségen ért véget, ugyanis a hatóság bevitte a párost, akiknek a helyzetét sikerült azon nyomban megtárgyalni, majd a férfi még aznap felszállt egy repülőre, és hazautazott.

(Forrás: fullank.com)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com