• 7 ℃ / 14 ℃

Milyen gyorsan vesznek le a lábunkról a férfiak?

Könnyen kaphatók vagyunk, vagy keményen megizzasztjuk az udvarlókat?flirtAhány ember, annyi szokás a párkeresésben is, hiszen míg valakinek az az életcélja, hogy megtalálja az igazit, addig másnak sokkal fontosabb tervei vannak az életben, esetleg úgy gondolja, hogy a boldogsághoz nincs szükség egy másik félre.

A párkeresést azonban nem lehet kikerülni, hiszen még akkor is felbukkanhat egy udvarló, ha éppen semmi vágyunk a szerelemre, de az illetőnek mégis sikerül megtalálnia azokat a szavakat, amelyekkel levesz a lábunkról.

Az, hogy a férfiak mennyire könnyen tudnak meghódítani, nemcsak a személyiségünktől függ, hanem a csillagjegyünktől is.

Kos: Minket képtelenség megvezetni, hiszen mindenkin átlátunk, a szép szavakat pedig csak mesének tekintjük, ezért egy férfi sem tud azokkal elcsábítani, sőt, még azt sem vagyunk hajlandóak elsőre elhinni, amit önmagáról mesél az udvarló.

Kosként jellemző ránk, hogy eleinte kétségbe vonjuk a férfi minden szavát, mert nagyon jól tudjuk, hogy milyen trükkökre képes az erősebb nem, ha fel akar szedni egy nőt. Mi olyanok vagyunk, mint a bíróság, tehát bizonyított tényekre van szükségünk ahhoz, hogy hitelt adjunk a szavainak. Ha egy férfi célt akar érni, akkor bókok helyett értelmiségi beszélgetést kell folytatnia velünk.

Bika: Hajlamosak vagyunk kicsit a romantikus regényekben élni. Ha jön egy udvarló, aki szép szavakat suttog a fülünkbe, kiskutyaszemekkel néz ránk, akkor máris nyert ügye van. Ebből következik, hogy egy cseppet naivak vagyunk, mert hinni akarunk a fehér lovon érkező hercegben.

Az nem baj, ha hiszünk az emberekben, de azért legyünk reálisak, és mérjük fel, hogy ki az, aki tényleg most lépett ki egy Nora Roberts könyvből, és ki az, aki csak a bolondját járatja velünk. Mivel Bikaként eleve bizalommal fordulunk mindenki felé, ezért olykor elfelejtjük, hogy a világon sok olyan ember él, akivel szemben nem árt az óvatosság.

Ikrek: Minket vagy első pillantásra elvarázsol a férfi vagy nem. Ritka eset, de azért néha előfordul, hogy jön valaki, aki a kiállásával, szavaival, pillantásával levesz a lábunkról. Ez jellemzően akkor történik, ha rokonlelkűséget érzünk az illetővel. Ilyenkor szinte azonnal bizalmat szavazunk a férfinak, akinek minden szavában hiszünk.

Ikrekként ennél gyakoribb, hogy vagyunk annyira racionálisak, hogy nem dőlünk be az udvarlónak, hanem átlátunk a trükkjein, a mézes-mázos szavain, és pontosan tudjuk, hogy mit akar. Ilyenkor diplomatikusan, magabiztosan elhessegetjük a férfit.flirtRák: Legyünk őszinték magunkhoz, és valljuk be, hogy minket nagyon könnyű táncba vinni!
Ennek oka, hogy érzékeny, naiv, szerelemre, szenvedélyre, flörtre, kalandra vágyó lélek lakozik bennünk.

Ha egy férfi romantikusan bukkan fel, megtalálja a mágikus szavakat, akkor azonnal úgy érezzük, hogy valami kezd kibontakozni közöttünk. Rákként gyakran lerí rólunk, hogy a romantikus regényekben élünk, valamint vágyunk arra, hogy mindent elsöprő, heves érzelmeket éljünk át.

Az emberek nyitott könyvnek látnak, emiatt azok a férfiak, akiknek nincs komoly szándékuk, könnyen kihasználhatnak, mert a rózsaszínködtől nem látjuk, hogy mi az igazi céljuk, ráadásul nálunk alapbeállítás a barátságosság, és az, hogy mindenkinek bizalmat szavazunk.

Oroszlán: Minket nagyon nehéz elcsábítani, mert az esetek többségében azonnal átlátunk a férfiak trükkjein, de előfordul, hogy ennek ellenére belemegyünk a dologba, ha kedvünk támad szórakozni.

Ebben az esetben nyíltan közöljük, hogy nem vagyunk könnyű prédák, pontosan tudjuk, hogy mi az illető célja, és csak azért hagyjuk magunkat, mert szeretnénk kicsit játszadozni. Ha ezek után a férfi marad, és tovább harcol a kegyeinkért, akkor lehet, hogy megtartjuk egy éjszakás kalandnak, flörtpartnernek, de ehhez az kell, hogy találjunk benne valami érdekeset.

Oroszlánként nem fognak meggyőzni a szép szavak, mert nekünk arra van szükségünk, hogy az udvarló nagy tettekkel bizonyítsa, hogy bízhatunk benne, vagy hitelt adhatunk a szavainak.
Más esetben mehet, amerre lát.

Szűz: Nagyon élvezzük, ha körülrajonganak a férfiak, de ez nem jelenti azt, hogy el is hisszük, amit mondanak, ugyanis minket képtelenség megvezetni. Ennek oka az, hogy alapjáraton bizalmatlan, kétkedő, óvatos, racionális emberek vagyunk, mindez pedig megvéd attól, hogy kihasználjanak.

Minket nem érhet csalódás, mert tudjuk, hogy az udvarlás szemfényvesztés, de ez nem jelenti azt, hogy nem esik jól elszórakozni. Az udvarlók közül csak azzal kezdünk el komolyabban foglalkozik, aki képes bebizonyítani, hogy igenis jó fiú.

Mérleg: Jellemzően túl intelligens, óvatos és tájékozott emberek vagyunk ahhoz, hogy becsapjanak. Ettől függetlenül az előfordulhat, hogy hagyjuk, hogy valaki csapja a szelet, és megjátsszuk, hogy hiszünk a szép szavaknak, mert néha szeretnénk tényleg elhinni, hogy az udvarlás igazi.

Mérlegként tudjuk, hogy a legtöbb ilyen próbálkozás célja az egy éjszakás kaland, a férfiak tervein pedig remekül átlátunk, ahogy a gondolataikban is könnyen olvasunk. Ha nagy néha mégis belebonyolódunk a dologba, akkor az csak rövid időre szól.

Ilyenkor csak azért hagyjuk behálózni magunkat, mert vágyunk egy kis szenvedélyre, mámorra. Ahhoz, hogy egy férfit komolyan vegyünk, az illetőnek fel kell keltenie az érdeklődésünket, be kell bizonyítania, hogy komolyak a szándékai, ám ezt szavakkal nem fogja elérni.6-Things-You-Should-Never-Do-On-Dates-mainSkorpió: Nagyon szeretünk flörtölni, szórakozni, játszadozni, ám pontosan tudjuk, hogy ez csak játék. Rólunk nem lehet néhány szép szóval lebeszélni a bugyit, mert tökéletesen átlátunk a férfiakon, már csak azért is, mert olykor ugyanilyen trükköket alkalmazunk.

Skorpióként egyáltalán nem vagyunk naivak, ellenkezőleg, inkább bizalmatlan, távolságtartó személyként ismernek. Ha akarunk, akkor nagyon hidegen, távolságtartóan viselkedünk, de csak addig, amíg valaki be nem bizonyítja, hogy komolyak a szándékai.

Ehhez azonban keményen kell küzdenie az illetőnek, és látványos tettekkel kell bizonyítania, hiszen helyén van az önértékelésünk, tehát tudjuk, hogy mennyit érünk, ezért nem pazaroljuk az időnket akárkire.

Nyilas: Elég néhány szép szó, bók, rámenőség, és el is engedtük magunkat, ugyanis könnyen megbízunk az emberekben, ráadásul kedvünkre lenne, ha megvalósulna egy-egy hollywoodi klisé.

Nagyon szeretünk flörtölni, kalandozni, mert abban reménykedünk, hogy megtaláljuk az igazit, de minimum kifogunk egy szenvedélyes, romantikus, röpke románcot. Ha valaki ezt meglátja bennünk, akkor könnyen kihasználhat.

Ilyenkor olyan érzésünk támad, hogy az illető pontosan azt adja, amire vágyunk, ezért azt hihetjük, hogy egy mélyebb kapocs van köztünk, ám másnap csalódottan kell nyugtáznunk, hogy a férfi nyomtalanul eltűnt. Ezeket a kellemetlen szituációkat elkerülhetnénk, ha óvatosabban, bizalmatlanabbul állnánk hozzá másokhoz.

Bak: Minket nem lehet könnyen átverni, tehát a férfiaknak kár is szép szavakkal, udvarlással próbálkozniuk. Bakként csak azzal vagyunk halandóak foglalkozni, aki lehozza nekünk az égről a csillagokat, vagy megküzd értünk egy sárkánnyal.

Ha az illető képes ilyen komoly küldetést vállalni értünk, akkor lassan elkezdünk megbízni benne, de más esetben élete végéig próbálkozhat, mert esélye sincs, ha nem látunk tényeket a szavai mögött, ugyanis csak egy hazug nőcsábászként fogjuk elkönyvelni.man-with-roseVízöntő: Nem nehéz minket elcsábítani, mert szomjazunk a szerelemre, szenvedélyre, flörtre, kalandra. Némi romantikus fellépés, pár misztikus szó, és máris úgy érezzük, hogy szerelembe estünk.

Gyakran látszik rajtunk, hogy romantikus lányregénybe szeretnénk élni, ezt pedig kihasználják azok a férfiak, akiknek nincs komoly szándéka. Sajnos ezt nem vesszük észre időben, mert elvakít a rózsaszín köd, ráadásul eleve bizalmat szavazunk másoknak.

Halak: Már biztos kívülről tudjuk, hogy a mi csillagjegyünk a legálmodozóbb, tehát nem fogunk meglepődni, hogy a férfiaknak könnyű dolga van, ha el akarnak csábítani. Halakként annyira a filmek, könyvek, mesék világában élünk, hogy az udvarlóknak elég csak felidézniük bennünk egy-egy jelenetet, hogy úgy érezzük, egy regénybe csöppentünk.

Az udvarlók képesek néhány szóval, apró tettel, röpke udvarlással álomba ringatni, amit egyébként is szeretünk. Ha rajtunk múlna, akkor az egész életünket átálmodnánk, ám ezzel a viselkedéssel nem csoda, hogy rengetegen kihasználnak. Ébredjünk fel, és vegyük észre, ha valaki ki akar használni!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Mennyi szerencse ér a szerelemben 2017 végéig?

Mennyi szerencse ér a szerelemben 2017 végéig?

A házastársi hűséget és az örök boldogságot jelképező mandarin kacsapár elárulja, hogy mire számít az év utolsó szakaszában.

Tudd meg, hogy ki a tökéletes lelkitársad!

Tudd meg, hogy ki a tökéletes lelkitársad!

A tudatalattid képes felfedni előtted, hogy kire vágysz igazán.

Innen tudhatod, hogy ő a tökéletes nő a számodra

Innen tudhatod, hogy ő a tökéletes nő a számodra

Vannak jelek, amiket csak észre kell venni.

11 megdöbbentő ok, ami miatt végül elmaradt az esküvő

11 megdöbbentő ok, ami miatt végül elmaradt az esküvő

Akadt, aki terhesen látta viszont a párját, míg mást azért hívott fel a vőlegénye, hogy bocsánatot kérjen, amiért éppen abban a pillanatban csalja.

Pszichopata nők kegyetlen bosszúja

Pszichopata nők kegyetlen bosszúja

Négy megrázó történet, amiben a férfiak nem hitték volna, hogy a párjuk képes ártani nekik.

Hihetetlen módon mentette meg az öngyilkosságra készülő férfit a gyerekkori szerelme

Hihetetlen módon mentette meg az öngyilkosságra készülő férfit a gyerekkori szerelme

Filmvászonra kívánkozik Kevin James Walsh története.

Megrázó utolsó mondatok, amelyek a szakítás előtt hangzottak el

Megrázó utolsó mondatok, amelyek a szakítás előtt hangzottak el

Tíz példa, ami bizonyítja, hogy gyakran elég egy mondat, ami bizonyítja, hogy baj van a kapcsolattal.

Tíz ember, aki a szerelem miatt mondott le a rangjáról, trónjáról

Tíz ember, aki a szerelem miatt mondott le a rangjáról, trónjáról

Cristina hercegnő, II. Károly és Srirasmi hercegnő a boldogságot választotta a királyi pompa helyett.

16 kínos Tinder-sztori

16 kínos Tinder-sztori

Megtörtént esetek, amelyek könnyen elvehetik a kedved a randevúzástól.

Az agyvérzést kapott srác szavak nélkül kérte meg a kedvese kezét

Az agyvérzést kapott srác szavak nélkül kérte meg a kedvese kezét

Se beszélni, se járni nem tud Sam Hensman, aki ennek ellenére is megtalálta a lánykérés legjobb módját.

http://ujhazak.com