Milyen mértékű érintkezés engedett meg a mostoha és a gyermek között?

Vér szerinti szülő és gyermeke között teljesen normális az ölelkezés, puszilkodás, de mi a helyzet a mostohaszülővel? apak-napja-oleles-szeretet-451x300
A párkapcsolatoknál gyakran előfordul, hogy az egyik, vagy mind a két félnek már van gyereke az előző párjától.
Ilyenkor a partner meghódítása után, jön a következő feladat, hogy hogyan lophatják be magukat a gyermek szívébe a mostohák.

Ha sikerült elfogadtatniuk magukat a gyermekkel, még akkor is felmerül egy újabb kérdés, az érintkezés, hiszen a szülő és gyermeke között természetes dolog, hogy ölelgetik, puszilgatják egymást, vagy a szőnyegen birkóznak.
De meddig mehet el egy mostohaszülő?

Ez rengeteg dologtól függhet.

A felnőtt és gyermek igényétől a gyengédségre, habitusuktól, a gyermek életkorától és nemétől, a mostoha neveltetésétől és szokásaitól, valamint attól, hogy azonos neműek-e, és mekkora a bizalom közöttük.

jar-a-pusziEgy ilyen helyzetben hagyni kell, hogy a gyermek nyisson a mostoha felé. Nem szabad erőltetni, hogy ölelje meg a mostoháját, hanem engedni kell, hogy ő maga húzza meg a határvonalakat.
Ha már úgy kezdi érezni a csemete, hogy hajlandó közel engedi magához a mostoháját, akkor azt ki fogja fejezni, mondjuk egy puszival.

A gyermek ódzkodásának az is állhat a hátterében, hogy rosszul esik látnia, hogy valamelyik szülője egy idegen gyereket dédelget. Az is előfordulhat, hogy ha több gyerekről van szó, akkor a nagyobb leállítja azt a testvérét, aki engedné a szeretgetést.

A másik oldalt megvizsgálva, az is gátat szabhat az érintéseknek, hogy a mostohaszülő nem vágyik a közeli kapcsolatra.
Ennek lehet az az oka, hogy egész életében nem szerette a túlságosan bensőséges érintéseket, de az is lehet, hogy a gyerekben csak azt látja, hogy egy másik férfitől, vagy nőtől született, és ezt képtelen elviselni.

A pszichológusok szerint az teljesen normális folyamat, ha a gyermek és mostoha közötti kötődés mélyülésével, egyre jobban hagyják magukat megölelni, megpuszilni.
A baj akkor kezdődik, ha ez az érintkezés átlépi az egészséges határt, és már nem csak a szülő-gyermek közötti kapcsolat kifejezésére szolgál, hanem szexuális töltetet is kap.

A szakemberek szerint erre a vér szerinti szülőnek kell odafigyelnie, és közbelépnie, ha már túl messzire ment a mostoha, ha pedig a gyerek ad hangot a kételyeinek, azt nem szabad félresöpörni, hanem komolyan kell venni.

(Forrás: Life.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com