Nem megy szóval? Rajzolja le!

A kommunikáció hiánya megölheti a kapcsolatot, ezért tegyenek az ellen, hogy megszűnjön a beszélgetés a párjukkal! 45554.w
Minden kapcsolat alapja az, hogy tudjanak egymással beszélgetni az emberek. Már a születés után tanulják a gyerekek, hogy hogyan kommunikáljanak a világgal, majd az iskolában a társaikkal, felnőve a munkában a kollégákkal, és a magánéletükben a párjukkal.

Rendszerint a mézeshetek alatt, a szerelmesek mindent meg akarnak osztani egymással, és csüngnek egymás szaván, azonban, ahogy egyre több idő telik el, úgy maradhatnak el a beszélgetések, amik gyorsan problémákhoz, konfliktusokhoz vezetnek.

Még mielőtt elmérgesedik a helyzet, és durva veszekedés lenne az eltemetett sérelmek vége, hozzák egymás tudtára a problémákat!

Erre jó módszer a közös kávézás, teázás, ami során megkérdezhetik egymást, hogy mi a másik kedvenc színe, vagy étele.

Fontos, hogy a szerelmesek tapintatosan beszélgessenek egymással, hiszen senki se szeretné, ha a forró ital az arcában landolna.

Ha jól sikerül a beszélgetés, akkor hamarosan a téma már a közös, szép emlékekről fog szólni, és nem a civakodásról. Amikor már kellően oldott a légkör, akkor rátérhetnek, hogy min is zördültek össze korábban, mert már hideg fejjel tudják megvitatni a problémát.

Akiknek sose volt a beszéd az erősségük, azok szavak nélkül oszthatják meg a párjukkal azt, ami a fejükben jár. Ehhez csak annyi kell, hogy a párjuk hátát felhasználják rajztáblaként, és az ujjukkal, arra rajzolják a felmerült gondot.

sssA pár felváltva rajzoljon egymás hátára! Csak egyszerű ábrákat fessenek, mivel a lényeg az, hogy, amíg az egyik fél rajzol, addig a másik próbál rájönni, hogy mi is került a hátára.

Bemelegítésre használjanak egy-két ábrát, majd térjenek rá az igazi problémára. Ekkor már maga a rajzoló mondja el, hogy mit jelent számára a festmény, majd cseréljenek helyett, hogy a másik fél is elmondhassa a véleményét ezen a módon.

Az olyan párok, akik állandóan beszélnek, csak éppen nem figyelnek oda arra, hogy mit mondott a másik, és ezért már megszürkült a kommunikáció közöttük, azok számára is van egy egyszerű gyakorlat.

A pár üljön le úgy, hogy valamely testrészük összeér. Az egymással szembeni törökülés a legjobb módszer. Vegyék fel a szemkontaktust! Ezt követően kérdezzék meg egymást, hogy milyen volt a napjuk, és hallgassák végig egymást, majd térjenek rá a konkrét problémáikra!

(Forrás: Napidoktor)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com