Német egészségügyi miniszter: a homoszexualitás nem betegség, a megszüntetését célzó terápiákat be kell tiltani

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani - jelentette ki a német szövetségi kormány egészségügyi minisztere kedden Berlinben.Jens Spahn tájékoztatóján elmondta, hogy a tárca által felkért szakértők megállapításai szerint a konverziós terápiák betiltása orvosilag indokolt és jogilag lehetséges. Ezért megkezdik az egyeztetést az igazságügyi minisztériummal, hogy lehetőleg még az idén elkészítsenek egy törvényjavaslatot az ilyen terápiák tiltásáról.

    
A tárca áprilisban állított fel egy bizottságot a kérdés tanulmányozására. A munkát a nem heteroszexuális önazonosságú, illetve a magukat nem nőként vagy férfiként meghatározó emberek társadalmi elfogadottságáért dolgozó közalapítvány (Bundesstiftung Magnus Hirschfeld - BMH) irányította. A 46 tudósból és politikusból álló testület az esetleges tiltás orvos- és jogtudományi, társadalompolitikai és vallási-világnézeti szempontjait vizsgálta.
   

A tárca közleménye szerint a bizottság meghallgatott olyan személyeket, akik átestek konverziós terápián. Az ő  "szenvedéstörténeteik" is "nagyon hangsúlyosan" mutatják, hogy cselekedni kell - tudatták. A bizottság két előzetes jelentést állított össze. Az egyikben az orvosi, egészségügyi vonatkozású megállapításokat foglalták össze, kiemelve, hogy a homoszexualitás nem betegség, és ezért nem is kell kezelni.
    

Aláhúzták azt is, hogy a szexuális orientáció külső hatásra bekövetkező változása felettébb valószínűtlen, az erre irányuló kezelések viszont egyértelműen negatív hatásúak. A másik jelentésben az ügy alkotmányjogi vetületét tekintették át. A többi között kiemelték, hogy a büntetőjogban is rögzíteni kell a konverziós terápia alkalmazásának tiltását.  
   

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint a bizottság végső, összefoglaló jelentését várhatóan augusztus végén hozzák nyilvánosságra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com