Önámító, hazug mondatok, amelyekkel a bántalmazó párkapcsolatban élő nők mentegetőznek

Fizikai fájdalmat okoz hallani ezeket a magyarázkodásokat.Nem adatik meg mindenkinek a boldog párkapcsolat, ugyanis rengetegen, főleg nők, nem képesek kilépni a bántalmazó, kihasználó, destruktív kapcsolatból, aminél a szinglisség ezerszer jobb és boldogabb életforma.

Azok a nők, akik sokáig szenvednek egy rossz pár mellett, próbálják önmaguknak és a külvilágnak is megmagyarázni, hogy miért nem hagyták még el a partnerüket. Ilyenkor a hallgatónak okoz fizikai fájdalmat, hogy a másik mennyire nem képes szembenézni a problémával, amit inkább a szőnyeg alá seper.

Az alábbi listán 28 olyan hazug, önámító mondat szerepel, amelyekkel a nők védeni próbálják a kiüresedett, bántalmazó párkapcsolatukat.

1. „Amikor azt mondja, hogy te kis k.rva, akkor valójában csak viccel.”

2. „Szeret engem, csak nagyon feledékeny, nem emlékszik a dátumokra, emiatt nem szokott felköszönteni a születésnapomon.”

3. „Azt mondta, hogy felesleges annyira komolyan venni és kiborulni, mert csak egy estés kaland volt.”

4. „Azért nem mondja soha, hogy szeret, mert nem a szavak embere.”

5.Azért nem vesz nekem soha semmit, mert nem hisz az ajándékozásban.”

6. „Nem ő tehet arról, hogy mindenhonnan kirúgják már a próbaidő alatt. A világ ennyire gonosz!”

7. „Azért nem vesz nekem soha virágot, mert az üzletek reklámfogása a Valentin-nap, a nőnap és a többi.”

8. „Nincs senkije, csak mostanában nagyon fáradt, ezért nem feküdtünk le már 5 hónapja.”

9. „Szerinte sokkal jobb szülő vagyok nála, emiatt vannak mindig nálam a gyerekek.”

10. „Ha nem lenne ennyire sok bánata, akkor nem inna.”

11. „Azért nem járunk hivatalosan, mert szabad szellemű ember, aki nem viseli el a kötöttségeket.”

12. „Amikor a gyerekei betöltik a 14-et, akkor otthagyja a feleségét és hozzám fog költözni.”

13. „Nem a gyerek helyett vett nekem kiskutyát, hanem azért, hogy kedveskedjen, mivel szeretem az állatokat.”

14. „Azt mondta, hogy azért nem mutatott be még két év után se a szüleinek, mert nagyon maguknak való emberek.”15. „Azt mondja, hogy jobb, ha nem találkozom a barátaimmal, mert nagyon rossz hatással vannak rám.”

16. „Azért adom oda neki a fizetésem, mert ő sokkal jobban ért a pénzügyekhez, ezért jobb, ha ő kezeli az összes pénzt.”

17. „Rengeteget kell túlóráznia a munkahelyén, ezért ér haza annyira későn, amikor én már alszom.”

18. „Nem szokott verekedni, de most nagyon felbosszantottam, mert szemtelen voltam vele.”

19. „Nyitott kapcsolatban élünk.”

20. „A munkája miatt nem szerepelhetünk közös fényképen.”

21. „Amikor megoldódnak a munkahelyi gondjai, akkor a szexuális életünk is rendbe fog jönni.”

22. „Szerintem nagyon is, hogy összeillünk, a szex pedig idővel javulni fog.”

23. „Szeretne ő egyszer gyereket, de úgy gondolja, hogy még nincs itt az ideje.”

24. „Nem bánt ő engem, csak így mutatja ki a szeretetét.”

25. „El kell rendeznie a dolgait, de utána mindenképpen fel fog vállalni a barátai előtt.”

26. „Azért nem járunk sehova, mert féltékeny rám a volt barátnője, aki még mindig vadászik rá.”

27. „A felesége tehet mindenről, mert nem hagyja, hogy elváljon, pedig ő már rég elvált volna tőle.”

28.Minden meg fog változni és jobb lesz, ha máshova költözünk.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com