Öt pár házasodik össze a NOE őszi találkozóján

Öt pár házasodik össze a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) 31. Őszi találkozóján szombaton a Szentendrei Skanzenben - közölte az egyesület elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.Kardosné Gyurkó Katalin felidézte, az egyesület év elején jegyespároknak hirdetett pályázatot, amelynek nyereménye egy NOE által szervezett polgári szertartás és esküvő. Az öt kiválasztott pár a találkozó részvevői előtt házasodhat össze.

   
Hangsúlyozta, a találkozó célja az értékfelmutatás és a közösségépítés. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának segítésére pedig a rendezvényen nyolc autómárka modelljeit is tesztelni lehet majd - tette hozzá. Tudatta, eddig körülbelül négyezren jelezték részvételüket, de az esemény nyitott, ezért helyszíni regisztrációs díj ellenében bárki kilátogathat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com