Rehabilitációs programmal nevelnék át a melegeket

A kormány célja, hogy a homoszexuálisak „normális életet” élhessenek.gayEgyáltalán nincs könnyű élete annak, aki Ugandában vállalja fel, hogy meleg, ugyanis az ország törvényei szigorúan tiltják a homoszexualitást, a kormány pedig mindent megtesz, hogy elnyomja és felszámolja a másságot.

Ennek érdekében továbbra is hajtóvadászat folyik a melegek ellen, hogy semmilyen szerepet ne tölthessenek be a társadalomban. A kormány legújabb ötlete a homoszexualitás ellen az a rehabilitációs program, amelynek célja az, hogy átnevelje a melegeket, hogy azok normális életet élhessenek.

Ugandában ugyanis elterjedt az a tévhit, amely szerint a homoszexualitás csak nyugati „import” divat, ami komoly veszélyt jelent az ország nemzeti egységére, tisztaságára. Ugandában emiatt szigorúan tilos a melegfelvonulás, illetve minden olyan gyűlés, rendezvény, amely a homoszexualitások egyenjogúságát reklámozná.

Az ugandai melegek azonban nem törődnek bele, hogy az országukban üldözik őket, és attól sem ijednek meg, hogy hosszú évekre börtönbe zárhatják őket csak azért, mert nem heteroszexuálisak. Néhány napja például húsz meleget tartóztattak le, amiért a főváros egyik szórakozóhelyén saját gay pride partit rendeztek. A rendőrök végül elengedték a buli résztvevőit, akik arról beszéltek, hogy a rendőrök súlyosan bántalmazták őket.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com