Rendhagyó első randevúk

Megdöbbentő, megnevettető találkák, amelyek bizonyítják, hogy az életnél nincs jobb forgatókönyvíró.dateLegfeljebb a filmekben találkozhatunk azokkal az első randevúkkal, amelyek romantikus vacsorával, sétával, udvarias viselkedéssel telnek, mert a valóság ennél sokkal szürkébb és csalódást keltőbb, ha hiszünk a meséknek.

Az egyik internetes oldal olvasói éppen azért osztották meg az első randevús élményeiket, hogy mások ne lovalják bele magukat a rózsaszínködös elképzelésekbe. Az igaz történetek között akad néhány eszményi randevú, de olyan is, ami kínos, vicces véget ért.

1. „Az első randevú alkalmából a Red Lobsterbe mentem a sráccal. Kiderült, hogy két asztallal arrébb a volt párjaink randevúztak egymással. Mi a franc, Univerzum????”

2. „A legjobb barátommal első randevúztam, amikor eltörtem a bokámat.

Ölben vitt az autóhoz.”

3. „Még a gimnáziumban megfogadtuk az egyik barátommal, hogy amennyiben 35 évesen nem leszünk házasok, akkor összeházasodunk. Az idén lettünk 35 évesek, az első randevúnk pedig ma este lesz.”

4. „A világ legrövidebb randevúja: Rámutatott egy meleg párra, és közölte, hogy fúj. Azonnal szóltam, hogy húzódjon le. Kiszálltam és hazasétáltam.”

5. „Az első randevún nagyon betéptünk. A padlón heverve csókolóztunk, röhögtünk, és a Chewbacca-üvöltést próbáltuk mesterien utánozni.”

6. „Tizenkilenc éves fiú vagyok. Végre belenyugodtam, hogy meleg vagyok. A hétvégén lesz az első randevúm egy fiúval. Kívánjatok szerencsét!”

7. „Az első randevún lefeküdtem a sráccal. Szerintem nem vagyok ribanc, inkább hatékony, mert egyből a lényegre tértem.”

8. „A gimnáziumban nagyon tetszett a dögös testnevelés tanárunk. A közelmúltban összefutottam vele egy koncerten. Hamarosan meglesz az első randevúnk.”baddate9. „Az apukám 14 éve, az anyukám halála óta szingli. Ma megy először randevúzni. Nagyon büszke vagyok rá!”

10. „Távkapcsolatban élek a barátnőmmel, akivel most volt az első randevúnk. Megnéztük a holdfogyatkozást, egymástól 3000 kilométerre.”

11. „A lányomnak ma volt az első randevúja. A srác azt hazudta, hogy elvette a lányom szüzességét, mire a lányom elhíresztelte, hogy a srác teherbe ejtette. Kitaláljátok, hogy melyikük vallotta be villámgyorsan, hogy hazudott? Annyira büszke vagyok a lányomra!”

12. „Egyedülálló szülő vagyok, ezért a gyerekemmel mentem az első randevúmra. A partnerem kellemesen elbeszélgetett a gyerekkel, és szeretne másodszor is találkozni.”

13. „A férjem holnap elviszi vacsorázni a lányunkat, mert szeretné, ha vele lenne az első randevúja, és megtanulja, hogy hogyan kell bánni egy nővel az első randevú alkalmából. Nagyon büszke vagyok rá.”

14. „Egy férfi a könyvesboltba hívott randevúzni a kocsma helyett. Azt hiszem, szerelmes vagyok.”

15. „A legelső randevún elmentem a srác lakására, hogy megsimogathassam a macskáját. A srácot nem érdekelte, hogy nincs szex, mert örült, hogy a cicája kedvel.”

16. „A srác azt mondta az első randevúm, hogy a szemem olyan barnás árnyalatú, mint a gyökérsör. Azonnal megvett.”

17. „Tegnap este randevúztam egy fiúval, akinek a pólójára azt írták, hogy „Az első randin megduglak”, és tényleg így történt.”

18. „Az első randevún voltam a barátommal, amikor azt suttogtam, hogy „szeretlek”. Ő is azt mondta, hogy szeret… A mai napig nem tudja, hogy valójában a hamburgernek mondtam.”

19. „Tízéves korom óta szerelmes vagyok egy lányba, akivel most, 15 évvel később megyek az első randevúra. Nem tudja, hogy mennyire vártam ezt a pillanatot.”

(Forrás: szeretlekmagyaroszag.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com