Skrabski Fruzsina: a házasságnak egészségvédő szerepe van

A házasságnak és a gyerekekkel foglalkozásnak nagyon fontos egészségvédő szerepe van - mondta Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten az Egyensúly munkában, családban című konferencián. Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Házasság hete programsorozat fővédnöke egy Lackfi János-művet olvasott fel a tanácskozáson.Skrabski Fruzsina a Három királyfi mozgalom rendezvényén azt hangoztatta, sokan azt hiszik, hogy az egyéni vágyak megélése ad boldogságot, pedig akkor leszünk boldogok, ha egymásnak tudunk adni, ha közösségben tudunk élni. Szólt arról is, hogy a magyarok döntő többsége szeretne házasságban élni, tudatos szinglik szinte nincsenek Magyarországon, csak olyanok, akiknek valamiért nem sikerül párt találniuk.

A mozgalomnak éppen ezért az egyik küldetése, hogy segítsen társra találni.
    

Herjeczki Kornél, a Házasság hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója kiemelte, hogy a házasságon gondolkodókat és a Magyarországon élő 3,5 millió házas embert szeretnék megszólítani és segíteni, mert a házasságban való boldog élet nem csak a párt boldogítja, fontos a gyerekeknek, kihat a munka minőségére, utóbbinak pedig gazdasági vonatkozásai vannak.
    

Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Hittudományi Főiskola tanára négy szempontot emelt ki, amelyek szerinte Kelet-Közép-Európában - szemben a Nyugattal - még mindig a házasságok többségét jellemzik. Házasságkötéskor "nemcsak igent mondunk a társra, hanem nemet mondunk a többi lehetőségre, a házasság szakaszait - a mélységeket is - ugyanazzal a társsal éljük meg", minél több dologban, de főleg etikában, hitben hasonlítanak a felek, és saját családi spirituális szokásokat alakítanak ki a házastársak - ismertette szempontjait Papp Miklós.
    

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a Házasság hete programsorozat fővédnöke egy Lackfi János-művet olvasott fel, amelyben a szerző arról elmélkedett, mennyire fontos a férfiak tudatos jelenléte a családban. A konferencia kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott a munka és család egyensúlyáról, családbarát gyakorlatokról és a házasság támogatásának lehetőségeiről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com