SMS-ben szakító férfin röhög az internet

Pontokba szedte Bobo, hogy mi idegesítette a legjobban a párjában.boboSzöveges üzenetben szakítani eleve nem szép dolog, ám az egyenesen nevetséges, ha valaki még pontokba is szedi, hogy miért dobja ki a kedvesét, akivel még két hónapja sincs együtt. Egy 30 éves „Bobo” becenevű férfi ezt tette, és most rajta röhög az internet.

A Sydney-ben élő Bobo hat pontban foglalta össze az exének, hogy melyek azok a tulajdonságai, ami miatt nincs közös jövőjük.

Ezek az indokok azok, amik igazán röhejessé teszik a felnőtt férfi búcsúüzenetét.

Bobo az első pontban azt nehezményezte, hogy a párja nem állította át a Facebookon a státuszát „kapcsolatban”-ra. A második pontban az állt, hogy a lány nem vonta be különböző dolgokba.

A férfi harmadik problémája az volt, hogy a lány gorombán bánt Bobo macskájával, ami a gazdi számára nagyon kellemetlen volt. A negyedik pontban az állt, hogy a lány nem úgy osztotta be az idejét, hogy Bobo élvezze a prioritást, pedig rá több időt kell fordítani.

A szakítás ötödik oka, hogy a párja túl sokat káromkodott, ami egyáltalán nem illik egy úrinőhöz. És végezetül, a hatodik pont, amely szerint a lány nem számolt be a korábbi szexuális érintkezéseiről, ami miatt felmerül a gyanú, hogy abból több volt, mint három, ami elfogadhatatlan.

Habár a dobott lány tudott volna védekezni, ő mégsem tette, és nem reagált semmit Bobo SMS-ére, hanem inkább jót szórakozott rajta, majd tovább küldte a barátnőjének, aki kitette a Twitterre, ahonnan futótűzként terjedt el. Eddig több, mint 18 ezren osztották meg.

(Forrás: hír24.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com