Szakított a két nemet váltó fiatal

Katie és Arin is megváltoztatta a nemét, majd egymásba szerettek, de a kapcsolatuk most véget ért.Katie Hillt és Arin AndrewsNem érezte jól magát a bőrében Luke Hill, és Esmerald Andrews, ezért mind a ketten kés alá feküdtek, hogy műtéti úton változtassák meg a nemüket. Így lett a 19 éves Luke-ból Katie Hill, és 17 éves Esmerald-ból Arin Andrews.

A két fiatal akkor még nem ismerte egymást, amikor úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a nemüket. A találkozásukat annak köszönhették, hogy mind a ketten Oklahomában estek át az operáción, és az azt követő rehabilitációt ugyanott töltötték.

Katie és Arin miután találkozott, egymásba szeretett. Sokan úgy gondolták, hogy a szerelmük egy életre szól, hiszen a kis közösségben, ahol élnek, keményen meg kellett küzdeniük, hogy elfogadják őket, ugyanis kiközösítették őket, és minden nap szembesültek az elítélő tekintetekkel.

Sajnos a fiatalok kapcsolata mégsem tartott élethosszig. Katie és Arin szakított, hogy szabadon találkozhassanak, és járhassanak másokkal. Ez a döntés tulajdonképpen érthető, hiszen mind a ketten nagyon fiatalok még ahhoz, hogy egy életre lekössék magukat valaki mellett.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com