Szlovéniában kormányzati programmal lépnek fel a roma közösségeken belüli kényszerházasságok ellen

A roma közösségeken belüli korai és kényszerházasságok ellen, valamint a roma nők és gyermekek megerősítése mellett lépett fel a Siforoma 7 kormányzati projekt legutóbbi szakmai rendezvénye a muravidéki Lendván, Szlovéniában.A rendezvényen elhangzott: a korai és kényszerházasságok súlyos jogsértések, amelyek nem tekinthetők a roma közösség hagyományának. A szervezők hangsúlyozták, hogy a projekt az inkluzív közösségépítést szolgálja, és folytatja, illetve továbbfejleszti az állam, az önkormányzatok, az oktatási intézmények, a szociális munkaközpontok, az egészségügy és a civil társadalom eddigi roma integrációs törekvéseit.

Danica Polak, a Nemzeti Kisebbségekért Felelős Kormányhivatal vezetője elmondta: a projekt kiemelt fókuszterületei közé tartoznak a roma közösségen belüli korai és kényszerházasságok, amelyek - mint fogalmazott - nem hagyományok, hanem káros és jogellenes gyakorlatok.

A korai és kényszerházasságok sértik a gyermekek és a nők jogait, és súlyos következményekkel járnak egészségükre, oktatásukra és jövőjükre nézve - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a problémáról nyíltan, tisztelettel, ugyanakkor egyértelműen kell beszélni.

Kiemelte: a Siforoma 7 a különböző szolgáltatások reagálóképességének erősítésére, a helyi és az országos szint összekapcsolására, valamint a roma nők és fiatalok közvetlen megerősítésére összpontosít. A projekt a roma közösséget nem célcsoportnak, hanem partnernek tekinti - húzta alá.

Jozek Horvat, a Roma Közösségi Tanács elnöke rámutatott: a roma közösség évtizedek óta fellép a kényszerházasságok ellen, és kiemelte az oktatásba való befektetés meghatározó szerepét.

Szavai szerint a roma közösség követelései évtizedek óta változatlanok: hozzáférést kérnek az oktatáshoz, az alapvető infrastruktúrához és a foglalkoztatási lehetőségekhez. Hosszú távú, rendszerszintű hiányosságként említette egyebek mellett a roma középiskolai és egyetemi hallgatók ösztöndíjrendszerének rendezetlenségét.

Darja Zavirsek szociológus hangsúlyozta: a kényszerházasság a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés egyik formája, nem pedig kulturális gyakorlat.
Mint mondta, az intézményeknek a roma gyermekeket is minden más gyermekkel azonos módon kell kezelniük, és ugyanazt a védelmet kell számukra biztosítaniuk.

Hozzátette: az intézmények gyakran nem lépnek fel kellő határozottsággal a közösségi szokások tiszteletben tartására hivatkozva, miközben a jelenség hátterében patriarchális társadalmi normák, gazdasági kizsákmányolás és generációkon átörökített szegénység áll.

A szigorúbb jogalkalmazás és a roma nők, valamint gyermekek nagyobb mértékű megerősítésének szükségességét hangsúlyozta. A résztvevők egyetértettek abban is, hogy kulcsszerepe van az óvodai és iskolai nevelésnek, a fiatalok foglalkoztatásának, valamint a helyi közösségekben a bizalom építésének.

A korábbi Siforoma-programokra épülő Siforoma 7 projekt kutatásokkal, képzésekkel, helyi és országos találkozókkal, valamint célzott programokkal kíván tartós megoldásokat elősegíteni, és erősíteni a párbeszédet az intézmények és a roma közösség között.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com