Tönkreteheti a párkapcsolatot a meddőség

Fekete fellegként lebeghet a szerelmesek feje felett, ha kiderül, hogy hiába minden próbálkozás, sose lesz gyerekük. 23301_420terhessegi_teszt
A legtöbb pár életében eljön az a pillanat, amikor úgy döntenek, hogy szeretnének családot alapítani. Megtervezik, hogy mikor érkezzen a közös utód, és szó szerint ráfekszenek a dologra.

Ám hiába a kitartó próbálkozás, nem sikerül teherbe esnie a nőnek. Először ezt azzal magyarázzák, hogy túl sok a stressz az életükben, illetve túlságosan rágörcsöltek a témára.

Amikor már évek óta hiába minden, muszáj orvoshoz fordulni, hogy kiderüljön, van-e valami oka annak, hogy elmarad a várva várt terhesség.

Ilyenkor a gyermekre áhítozó szerelmesek, főleg a nők, rémálomként élik meg, ha kiderül az, hogy meddők.

A gyermektelenség komoly problémát jelenthet a kapcsolatra nézve, hiszen hosszúidőre lehangolja, elkeseríti az embereket. A nők úgy érzik, hogy többé nem igazi nők, és az önbizalmuk is megcsappan. Ilyenkor kivédhetetlen, hogy ne legyen feszültség a szerelmesek között.

A meddőség kiderülése után sokkal érzékenyebbek lesznek a nők, mert ők képtelen könnyen túltenni magukat a híren, és folyamatosan ezen a problémán gondolkodnak, aminek gyakran sírás lesz a vége, ezért minden vágyuk, hogy támaszt kapjanak.

A férfiak először még vigasztalják a párjukat, ám egy idő után már nem akarnak beszélni a meddőségről. Elterelik a témát, vagy szóvá teszik, hogy miért nem tud már tovább lépni a partnerük.

Ez úgy tűnhet, hogy a férfiakat nem érdekli a kérdés, pedig valójában őket is megviseli a meddőség, csak nem mutatják ki. Értéktelennek érzik magukat, úgy gondolják, hogy az ő hibájuk a kudarc.

news_5428_ferfimeddosegharomA legtöbb konfliktusra igaz az, hogy legtöbbször olyanokon csattan az ostor, akik meg sem érdemlik, csak ők vannak a közelben. Ilyenkor a másik félnek sem kell begurulnia, hanem el kell gondolkodnia, hogy vajon mi állhat a partnerének dühe mögött.

Jelenesetben egyértelmű, hogy a meddőség, ami egy csúnya viharfelhőként lebeg a pár feje felett, amitől frusztráltak, és ezért olyan helyzetekben borulnak ki, ami nem indokolt. A szerelmesek sokkal többet veszekszenek, és egy nagyon elfajult vitánál, még akár egymást is hibáztathatják a meddőség miatt.

A meddőség az intim együttlétekre is rányomja a bélyegét, hiszen annál jobban semmi sem tudja emlékeztetni a szerelmeseket, hogy nem lehet gyerekük. A rossz hír kiderülése után nem ritka, hogy a felek nem kívánják egymást, és kerülik a szexet, ami elhidegüléshez vezethet.

A párkapcsolat végleges megromlása úgy előzhető meg, ha a szerelmesek nem egyedül akarják feldolgozni a megrázó hírt, hanem egymásra támaszkodnak, és segítik egymást. Ha így se sikerül elfogadni a meddőség tényét, akkor kérjék egy szakember segítségét!

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com