Unitárius főtisztségviselő: Az azonos neműek házassága nem jelent veszélyforrást a családok életére

Az azonos neműek házassága nem jelent veszélyforrást a házassági eszményre és a családok életére - véli Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője.weddA főjegyző pénteken az egyház honlapján közzé tett állásfoglalásában egy romániai népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban fejtette ki álláspontját. Romániában civil szervezetek kezdeményezték tavaly az alkotmány 48.

cikkelyének módosítását, amit az ortodox egyház is felkarolt.

A kezdeményezők azt akarják, hogy a szóban forgó cikkely rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. A román alkotmány jelenleg úgy fogalmaz, hogy a házasság a házastársak szabad akaratából jön létre.
A kezdeményezők aláírásgyűjtést indítottak, hogy népszavazás kiírására kötelezzék a hatóságokat. Korábban az erdélyi római katolikus és református egyházak is csatlakoztak az akcióhoz.

A Magyar Unitárius Egyház honlapján Gyerő Dávid főjegyző - aki tisztsége révén az unitárius egyház egyik főtisztségviselője - A teremtett ember méltóságáért című állásfoglalásban közölte: a Magyar Unitárius Egyház vezető testületei a kérdésben nem foglaltak állást, ezért véleményét egyénileg fogalmazza meg.

Kfiejtette: számára az Isten által teremtett ember méltóságának feltétlen tisztelete és védelme teológiai alapérték, valamint az ember biológiai meghatározottságát és nemi irányultságát élettani valóságnak tekinti. "A nemi önazonosság megélése és a házastársválasztás alapvető emberi jog.

Az Istent és embert szolgáló egyház szerintem nem állhat társadalmi előítéletek mögé, és nem tehet különbséget a hívek között emberjogi kérdésekben, amennyiben ragaszkodik a feltétlen szeretetről és elfogadásról szóló evangéliumi tanításhoz" - olvasható az állásfoglalásban.

Gyerő Dávid leszögezte: ő is aggodalommal tekint a házasság eszményét és a családok életét veszélyeztető társadalmi folyamatokra, de a többségitől eltérő nemi önazonosságot és irányultságot nem tekinti ilyen veszélyforrásnak. "A házasság alapja a kölcsönös szeretet és elköteleződés, az ehhez való jog pedig minden embert megillet" - olvasható a dokumentumban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com