Utcán kéregetett vesét a feleségének

Mindenre képes volt a szerető férj, hogy megmentse a felesége életét, ami talán sikerült is. 01122Könnyfakasztóan megható az a történet, aminek a főszereplője Larry Swilling, és Jimmie Sue.

Az 58 éve boldog házasságban élő pár életét két-három éve beárnyékolja az, hogy Jimmie Sue egyetlen veséje, amivel született, elkezdett leállni, és sürgősen veseátültetésre lenne szüksége, különben meghal.


A veseátültetést nehezíti az, hogy a családból egyik rokon sem rendelkezik megfelelő szervvel, s hiába van várólistán az asszony, egy élő pácienstől kapott szervvel, sokkal nagyobb lenne az esélye a túlélésre.

Larry nem volt képes tétlenül ülni, és csak várni, hogy végre találjanak megfelelő donort az imádott felesége számára. Úgy döntött, hogy képes bármit megtenni azért, hogy megmentse a nő életét. Ehhez azt találta ki, hogy egy táblával a nyakában szó szerint kéregetni fog az utcán, csak apró helyett, vesét.

A tavaly februárban kitalált ötlet óta Larry mindennap a szülővárosa, Anderson és a környező településeket járta, ahol megszólította a járókelőket azzal, hogy „igazán jó hasznát venném a vesédnek”. A nyakában viselt táblára pedig azt írta: "A feleségemnek vesére van szüksége”.

Ahogy múlt az idő, lassan megjelentek a jószívű jelentkezők, ám hiába voltak több százan, a vizsgálatok után sorra kiderült, hogy egyikük sem megfelelő donor a beteg asszony számára, ám Larry nem adta fel, és továbbra is kérte a vesét.

A kitartása végre meghozta az eredményt, ugyanis a legutóbbi felajánló megfelelő vesével rendelkezik, úgyhogy most már a műtétre is sor kerülhet, ami, ha sikeres lesz, akkor Jimmie Sue tovább élhet, ez a történet pedig boldog befejezéssel érhet véget.

(Forrás: Webbulvár.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com