Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező egyházak és civil szervezetek egy héten át közel ötven településen száznál több programmal hívják fel a figyelmet a házasság, a család értékeire.A szervezők az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményükben azt írták: a rendezvénysorozat eseményein a résztvevők azt vizsgálják, hogyan  tudnak a párok a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz.
    

Magyarországon a hét idei mottója: szeretetbe kapaszkodva. Idézték Herjeczki Kornélt, a Házasság hete mozgalom országos koordinátorát, a Harmat Kiadó igazgatóját, aki szerint a házasság a hétköznapokban dől el. A szervezők különösen szeretnék azokat is megszólítani, akik a családjukban akár generációkon át konfliktusokkal terhelt mintákat láttak, és nem volt a közelükben harmonikusan működő család vagy házastársi kapcsolat.
    

A programokon azt járják majd körül, "hogyan lehetünk egymás számára a nehézségekben is a szeretetből, összetartozásból, az egymás iránti bizalomból táplálkozó erőforrássá.

Hogyan működjünk együtt, hogyan fejezzük ki, hogy hálásak vagyunk egymásért, és hogy miként tudunk a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, közösen erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz" - fogalmazott az országos koordinátor.
    

A központi programsorozat ünnepi istentisztelettel kezdődik a miskolci Deszkatemplomban, ahol Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdet igét. Hétfőn Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője online előadására várják az érdeklődőket a házasság hete Facebook-oldalán. Kedden áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Deák téri evangélikus templomban a Zelzah Ifjúsági Együttes közreműködésével. Igét hirdet Kondor Péter evangélikus püspök.


Szerdán a Ráday Ház dísztermében a Páratlan beszélgetés közismert párokkal sorozat programjaként Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával és feleségével, Máthé Zsuzsával, a Szent István Intézet igazgatójával, Hűvösvölgyi Ildikó színművésszel és férjével, Kisfaludy András filmrendező-producerrel, valamint Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász főorvossal és feleségével, Tolnayné Csattos Márta gyógypedagógussal beszélget Mohay Bence sportriporter.
    

Csütörtökön a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében Család és hivatás konferencia lesz a Magyar Tudományos Akadémián, pénteken pedig A kiemelkedően eredményes házasságok 7 szokása címmel Gerberné Farkas Zsuzsanna mentálhigiénés tréner, párkapcsolati coach tart előadást a Házasság hete Facebook-oldalán.
    

Szombaton Védelmező kapcsolat címmel Gödör István és Gödörné Csontos Zita, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársai adnak elő a Pasaréti református templomban. A hetet ünnepi szentmise zárja a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban, amelyet Marton Zsolt váci megyés püspök mutat be.
    

Az országos rendezvénysorozat keretében ezenkívül számos magyarországi és határon túli településen - többek között Győrben, Egerben, Szegeden, Pécsett, Kaposváron, Zalaegerszegen, Temesváron, Komáromban - előadásokkal, beszélgetésekkel, szerelmes kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal várják az önkéntes szervezők az érdeklődőket.
    

A rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára a www.hazassaghete.hu, a www.facebook.com/hazassaghete, illetve a www.instagram.com/hazassaghete oldalon érhető el. A központi programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István. A házasság hete programsorozat több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com