Viccből tette fel az eBayre a barátnőjét, akit mindenki meg akart venni

A 99 pennys kiinduló ár, hamar 700 fontra ugrott fel, de végül mindenki asszony nélkül maradt.Debbie MoranVicces kedvében volt a közép-angliai, Kettering nevű, kisvárosban élő Shaun Coles, aki gondolt egyet, és feltöltött egy hirdetést az eBay nevű aukciós oldalra. A férfi nem könyvet, ruhát, vagy műszaki eszközt kínált eladásra, hanem a barátnőjét, Debbie Morant.

Shaun feltöltött egy nem túl előnyös képet a nőről, ami mellé azt írta leírásként, hogy „öregasszony”, és a leendő vevő nem kérheti vissza a vételárat. A kiinduló ár pedig 99 penny, azaz 370 forint volt.

A humorizáló férfi azonban nem sokkal később döbbenten nézte, hogy licitháborút indított el, hiszen egymás után érkeztek az ajánlatok, és már 700 fontot, azaz 260 ezer forintot, akartak adni a nőért. Shaun ekkor jobbnak látta levenni a hirdetést, elvégre az eBay tiltja az emberkereskedelmet, és különben sincs az a pénz, amiért megválna a barátnőjétől.

A férfi szerencsésnek mondhatja magát, mert míg más nagy patáliát csapott volna, addig Debbie csak egy kicsit lett dühös, amikor megtudta, hogy a barátja el akarta adni, de mivel biztos benne, hogy Shaun nagyon szereti, és csak viccelt, ezért nem haragszik rá.

(Forrás: magyarorszagon.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com