Villával eszi a férje a borsót, ezért válni akar az asszony

Egy hete, hogy összekötötte az életét egy kuvaiti pár, de a feleség már be is adta a válóperes papírokat.n-PEAS-FORK-large570
Elég hamar véget értek a mézeshetek egy Kuvaitban élő házaspárnál, akik alig egy hete, hogy kimondták egymásnak a boldogító igent.

Az újdonsült feleség akkor még talán tényleg boldogan vágott bele a házaséletbe, ám ennek rekordidő alatt vége lett, és már be is adta a válóperhez szükséges okiratokat.

A házasság felbontását kérvényező asszony, azért döntött úgy, hogy neki ennyi bőven elég volt a férjéből, mert az villával eszi a borsót. Ám ez még korántsem minden! Az érintett férj szinte állandóan kenyérrel fogyasztja az ételeket evőeszköz helyett, ami a feleség szerint gusztustalan, és sokkoló látvány.

Az már csak egy apró hétköznapi probléma a lista végén, hogy az asszony hiába kérte meg már többször az urát, hogy a fogkrémtubust a végén nyomja meg, a férfi mégis makacsul a közepén szorítja azt meg.
Az elmúlt heti traumák, és viták után, a nő úgy döntött, hogy a válás a legjobb megoldás, mert ő nem tud tovább így élni. Hogy ehhez mit szól a férj, arról nem szólnak a hírek.

(Forrás: metro.co.uk)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com