A címvédő ETO elleni sikerével a Ferencváros már dobogós lehet
Csütörtökön pótolják a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott ETO-Ferencváros rangadót, amelyet ha a vendégek megnyernek, megelőzik riválisukat, és a hetedik helyről a dobogóra lépnének előre.
Borbély Balázs vezetőedző együttese vasárnap szintén idegenben, a Puskás Akadémia otthonában lépett pályára, és 2-1-es sikerével felzárkózott a középmezőnybe. Összességében a nyáron szerződtetett szakember irányításával eddig lejátszott nyolc nemzetközi és négy bajnoki mérkőzés közül a zöld-fehérek csak egyet veszítettek el, még júliusban, a Paks elleni idénynyitót.
Az Európa-liga-selejtezőben a szerb Vojvodinát és a török Trabzonsport kettős sikerrel, míg a holland Twentét és a lengyel Górnik Zabrzét egy-egy győzelemmel és döntetlennel búcsúztatták, két hét múlva pedig megkezdik szereplésüket a második számú európai kupasorozat alapszakaszában.
A címvédő ETO az egyetlen veretlen csapat a mezőnyben, két győzelem mellett három döntetlent ért el. Az idény elején, a Bajnokok Ligája-selejtezős, majd a Konferencia-liga-selejtezős kiesést követően bírált Efraín Juárez vezetőedző együttese hazai pályán legalább annyira erős, mint az előző idényben. Pályaválasztóként a győriek a Nyíregyházát 4-0-ra, míg a Zalaegerszeget 3-0-ra győzték le, vagyis gólt sem kaptak, összességében pedig - a tavaszi szezont is figyelembe véve - már 584 perce őrzik a kapujukat eredményesen az ETO Parkban. Nem mellékesen a bajnok tavaly novemberben kapott ki legutóbb az otthonában, azóta a mérlege tíz győzelem és két döntetlen.
A rangadó csütörtökön 19.30-kor kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti.
OTP Bank Liga, 3. forduló (elhalasztott mérkőzés):
ETO FC-Ferencvárosi TC 19.30
augusztus 7-én játszották:
MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 2-3
augusztus 8-án játszották:
Vasas FC-Zalaegerszegi TE FC 5-0
Kisvárda Master Good-Újpest FC 2-4
augusztus 9-én játszották:
Paksi FC-Kispest Honvéd FC 2-2
Debreceni VSC-Nyíregyháza Spartacus FC 1-0
A tabella:
H Csapat M GY D V LG KG P
1. Puskás Akadémia FC 6 4 - 2 10- 8 12
----------------------------------------------------
2. Újpest FC 6 3 1 2 13-10 10
3. ETO FC 5 2 3 - 11- 4 9
----------------------------------------------------
4. MTK Budapest 6 2 3 1 13-10 9
5. Vasas FC 6 2 2 2 10- 7 8
6. Paksi FC 6 2 2 2 13-13 8
7. Ferencvárosi TC 4 2 1 1 5- 5 7
8. Nyíregyháza Spartacus FC 6 2 1 3 6-10 7
9. Kispest-Honvéd FC 5 1 3 1 8- 8 6
10. Kisvárda Master Good 6 1 3 2 7- 8 6
----------------------------------------------------
11. Debreceni VSC 6 1 3 2 6- 9 6
----------------------------------------------------
12. Zalaegerszegi TE FC 6 1 - 5 5-15 3
1.: BL-selejtező
2-3.: Kl-selejtező
11.: osztályozó
12.: kieső
A 7. forduló programja:
szeptember 4., péntek:
Vasas FC-Nyíregyháza Spartacus FC 18.30
szeptember 5., szombat:
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 17.30
Paksi FC-Debreceni VSC 20.00
szeptember 6., vasárnap:
Zalaegerszegi TE FC-Puskás Akadémia FC 15.30
Ferencvárosi TC-Újpest FC 17.45
ETO FC - Kispest-Honvéd FC 20.00
(Forrás: MTI)
Hozzászólások