A Honvéd ügyvezetője vizsgálatot kér a szerb nagykövettől

Köztudott, hogy a Budapest Honvéd az elmúlt héten a szerbiai FK Vojvodinával játszott Európa Liga selejtező mérkőzést. A meccsen sajnos tudjuk mi történt: 2-0, oda. Azt azonban eddig nem, hogy a csapatukat idegenbe is elkísérő magyar szurkolókkal – saját elmondásuk szerint – mennyire méltatlanul és megalázóan bántak a határ túloldalán.

Vojvodina Bp honvéd

A Honvéd ügyvezető igazgatója, Gács Pál hivatalos levélben kért vizsgálatot Rade Drobac magyarországi szerb nagykövettől a meccs előtt és után a Honvéd szurkolóival történt események miatt. Az alábbiakban a honvedfc.hu hivatalos oldalán közölt levelet változtatás nélkül tesszük közzé.

„Szerbia Köztársaság Nagykövetsége

Rade Drobac Nagykövet Úr részére!

Budapest

 

Tisztelt Nagykövet úr !

 

Alulírott Gács Pál, mint a Honvéd FC Kft ügyvezetője az alábbiakról kívánom Önt tájékoztatni:

Ahogy Ön előtt is ismert az FK Vojvodina és a Budapest Honvéd 2013. július 18. napján 20.30 órakor Újvidéken Európa Liga Kupamérkőzést játszott egymással. Csapatunkat kb. 500 fő vendégszurkoló kísérte el, az általuk szervezett buszos utazással. A magyar-szerb határt Röszkénél lépték át a drukkereink. A szurkolói csoportok elmondása szerint, amikor a szerb határhoz értek (13.30 és 14 óra között) méltánytalan bánásmódban részesültek. A határ szerb oldalán félreállították őket kb. 2 órás várakozással, ahol mindenkit egy nagy váróterembe tereltek. A buszokat átvizsgálták a szerb határőrök és szurkolóink legnagyobb megdöbbenésére az átvizsgálás után a buszon fent maradt valamennyi ételt, italt, aprópénzt, öngyújtót, fényképezőgépet és egyéb személyes tárgyakat egész egyszerűen elvették tőlük és ezek a mai napig nem kerültek vissza hozzájuk. A szerb határőrök csak hosszas alkudozás után és több órás várakozást követően engedtek csak ki bárkit is 5 fős csoportokban a mosdóba, hogy szükségleteiket elvégezzék. Tekintettel arra a tényre, hogy a buszokon nők és gyerekek is voltak, úgy gondoljuk, hogy ha igaz ez a történet, ez nem elfogadható. A szerb határőrök továbbá indokolatlanul mindenkit megmotoztak, majd hosszas alkudozás után megígérték nekik, hogy a határtól 10 km-re lévő MOL kútnál megállhatnak, mindenki felfrissülhet, az eltulajdonított ételt, italt tudják pótolni, de ebből az ígéretből sem lett semmi. Az autópályán kb. 50 km/órás sebességgel, szándékosan lassan vitték felvezetve a buszokat és a szerb részen sehol sem engedték a buszokat megállni. A stadionhoz érkezést követően egy nagy üres területre terelték össze a vendégszurkolókat, akiket elképesztő rendőri készültséggel körülvettek. A klubunk tulajdonosának George F. Hemingway tárgyalásának volt köszönhető egyáltalán, hogy az 500 főből kb. 100 fő szurkolót kb. 1 óra alatt 5 fős csoportokba, rendőri kísérettel kiengedtek a közeli büfébe.

Szurkolóink egy részét beterelték a vendégszektorba, azzal a ígérettel hogy ott majd mosdó, toalett és büfé várja őket, de a vendégszektor mellett mint később kiderült semmilyen büfé nem volt.

Hemingway úrnak és az UEFA delegáltjának a közös fellépésére, kb. 1 órás alkudozás után nagy nehezen különböző flakonokban vittek vizet az addig már teljesen kiszáradt vendégszurkolóknak. Az UEFA előírásával ellentétben a vendégszurkolóknak fenntartott szektor csak egy töredékén volt ülőhely, továbbá a mérkőzés ideje alatt semmilyen ellátásban nem részesültek. A mérkőzés befejezését követően a szerb oldalon sehol nem lehetett megállni és természetesen a szerb határon újabb másfél-két órás megállásban és tüzetes átvizsgálásban volt részük.

Klubunk álláspontja az, hogy a szerb hatóságok, illetve a Vojvodina biztonsági vezetőjének a fellépése és hozzáállása minden, csak nem európai és nem civilizált. Nőket és gyerekeket hoztak méltánytalan, megalázó és félelmetes szituációkba. Az pedig egész egyszerűen elfogadhatatlan, amit a szerb határőrök műveltek a buszok kifosztásával.

Szeretnénk, ha Tisztelt Nagykövet úr levelünk után vizsgálatot kezdeményezne Szerbiában, hogy kik a felelősek ezekért az elfogadhatatlan és a két ország barátságát megrontó eseményekért.

Bízunk benne, hogy a vizsgálat megállapítja a felelősöket és talál sérelmeinkre valamilyen gyógymódot.

Előre is köszönjük szíves közreműködését.

Budapest, 2013. július 22.

 

Tisztelettel:

Gács Pál

ügyvezető igazgató”

 

Kíváncsian várjuk a reakciót, és persze a visszavágót.

Forrás: honvedfc.hu

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com