A kuvaiti meló és a további program

A győri ETO-Park ma este kelet felé nyitja meg kapuit. A magyar válogatott Kuvaittal játszik barátságos meccset. Böde először kezdhet, és Kanta is a „házban”. Lássuk, mit tud a világranglista száztizenharmadik helyezettje! Ja, és persze mit tud kezdeni ellenük ez a kissé felforgatott magyar válogatott?

BödeEgervári Sándor, szövetségi kapitány szerint a sérülések miatt nem teljes keret is abszolút képes lesz a mérkőzésre koncentrálni: „Elvárható, hogy bárki ellen a legjobbakkal álljunk ki, ilyen optimális eset ritkán fordul elő, mint ahogy most is több sérültünk van. A posztjukra belépők versenyhelyzetet teremthetnek, és átírhatják az erősorrendet. Ismerve az arab térség futballkultúráját, a kuvaitiaknál sok gyors és képzett futballista van, veszélyes játékosokat tudnak felvonultatni. Zártan, összehangoltan kell védekeznünk ellenük, de megvannak a gyengéik is, ezeket szeretnénk kihasználni. A játékosaim szerencsére a meccset várják és nem a szabadságot!”

Böde Dániel a Fradi kiválósága először léphet majd kezdőként pályára a válogatottban: „A világranglista nem téveszthet meg bennünket. Ha azzal foglalkozunk, hogy míg mi harmincharmadikok vagyunk, ők csupán száztizenharmadikok, magunkat csapnánk be. Tilos bárkit is lebecsülni! Arra készülünk, hogy kőkemény meccs vár ránk.”

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország-Kuvait

Győr, ETO-park, 20.30 (Tv: M2, Sport1).

A magyar válogatott kezdőcsapata: Bogdán – Vanczák, Guzmics, Korcsmár, Kádár – Kanta, Varga J., Koman – Dzsudzsák, Böde, Gyurcsó. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor

A mérkőzést a svájci Nikolaj Hänni vezeti majd.

 

A MIEINK VÁLOGATOTT KERETE:

Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)

Védők: Guzmics Richárd (Haladás), Juhász Roland (Videoton), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Vanczák Vilmos (Sion), Varga József (DVSC-Teva)

Középpályások: Gyömbér Gábor (FTC), Kanta József (MTK Budapest), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pátkai Máté (Győri ETO), Pintér Ádám (Real Zaragoza)

Támadók: Böde Dániel (FTC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Roda)

 




































































AZ IDEI EREDMÉNYEK ÉS A MÉG RÁNK VÁRÓ FELDATOK


2013. február 6. Magyarország–Fehéroroszország (Belek) felkészülési 1-1
2013. március 22. Magyarország–Románia vb-selejtező 2-2
2013. március 26. Törökország–Magyarország vb-selejtező 1-1
2013. június 6. Magyarország–Kuvait felkészülési
2013. augusztus 14. Magyarország–Csehország felkészülési
2013. szeptember 6. Románia–Magyarország vb-selejtező
2013. szeptember 10. Magyarország–Észtország vb-selejtező
2013. október 11. Hollandia–Magyarország vb-selejtező
2013. október 15. Magyarország–Andorra vb-selejtező


 

Forrás: Nemzeti Sport

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com