Bajnokok Ligája sorsolás délben: ki lesz a Győr ellenfele?
Ma délben Nyonban sorsolják a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének párosításait. Csatlakozik a magyar bajnok Győri ETO is. Lehetséges ellenfelek, átigazolások és további program kattintás után.
Az első hat kiemelt csapatot (BATE, Celtic, Steaua Bukarest, Viktoria Plzen, Partizan Beograd és Legia) mindenképpen jó lenne elkerülni, bár a továbbiak között is akadnak izmos ellenfelek. Klement Tibor, a győriek ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sportnak elárulta, kivel szeretnének játszani: „Most még nem szaladunk előre, nem gondolunk a csoportkörre. Az a cél, hogy szép apró lépésekben gyűjtögessük a koefficiens-pontokat, vagyis szeretnénk minél továbbjutni, nem akarunk egy erősebb csapattal szemben hősi halottá válni. Ezt szem előtt tartva a lehetséges ellenfelek közül a litván Ekranasszal például szívesen megméretnénk magunkat, de ha azt is figyelembe veszem, hogy minél kevesebbet utazzunk, akkor jöhetne mondjuk a szlovén Maribor is”.
A magyar csapatoknál nemzetközi kupákban gyakran jelent gondot a stadion állapota. A Győrt ez a veszély nem fenyegeti: a 2007-ben átadott, 15 600 néző befogadására alkalmas ETO Park egészen a Bajnokok Ligája elődöntőjéig alkalmas mérkőzések rendezésére. (Az elődöntőre egyébként azért nem, mert a minimális befogadóképesség ott már harmincötezer fő, míg a döntőre hatvanezer.)
Íme, a kiemelések és a lehetséges ellenfelek, a bal oldali oszlopban.
Forrás: Nemzeti Sport

BAJNOKOK LIGÁJA 2. SELEJTEZŐKÖR, KIEMELÉS
KIEMELT CSAPATOK | KOEFF. | NEM KIEMELT CSAPATOK | KOEFF. |
BATE (fehérorosz) | 39.175 | Zeljeznicar (boszniai) | 4.566 |
Celtic (skót) | 37.538 | Hafnarfjördur (izlandi) | 4.083 |
Steaua Bucuresti (román) | 35.604 | Győri ETO (magyar) | 3.850 |
Viktoria Plzen (cseh) | 28.745 | TNS (walesi) | 3.766 |
Dinamo Zagreb (horvát) | 25.916 | Ludogorec (bolgár) | 3.450 |
Partizan (szerb) | 17.425 | Sligo Rovers (ír) | 3.225 |
Legia (lengyel) | 13.650 | Sahtyor Karagandi (kazah) | 2.941 |
Sheriff (moldovai) | 11.533 | Skënderbeu (albán) | 2.833 |
Maribor (szlovén) | 9.941 | Birkirkara (máltai) | 2.541 |
Slovan Bratislava (szlovák) | 8.341 | Vardar (macedón) | 2.050 |
Elfsborg (svéd) | 8.125 | Cliftonville (északír) | 2.116 |
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) | 8.075 | Daugava Daugavpils (lett) | 1.658 |
Molde (norvég) | 7.835 | Szutjeszka Niksics (montenegrói) | 1.300 |
HJK (finn) | 6.701 | Nomme Kalju (észt) | 1.191 |
Ekranas (litván) | 6.300 | Fola Esch (luxemburgi) | 0.925 |
Neftci (azeri) | 5.708 | Az 1. kör továbbjutója | ? |
Dinamo Tbiliszi (grúz) | 5.333 | Az 1. kör továbbjutója | ? |
A BAJNOKOK LIGÁJA FONTOSABB IDŐPONTJAI A CSOPORTKÖRIG | |
2013. június 24. | az 1–2. selejtezős forduló sorsolása |
2013. július 2–3 és 9–10. | selejtező, 1. ford. |
2013. július 16–17. és 23–24. | selejtező, 2. ford.* |
2013. július 19. | a selejtező 3. fordulójának sorsolása |
2013. július 30–31. és augusztus 6–7. | selejtező, 3. forduló |
2013. augusztus 9. | playoff-kör sorsolása |
2013. augusztus 20–21 és 27–28 | playoff-kör |
2013. augusztus 29. | csoportkör sorsolása |
2013. szeptember 17–18. | csoportkör kezdete |
A GYŐRI ETO NYÁRI ÁTIGAZOLÁSAI |
Érkezők: Kiss Máté (Siófok, kölcsönből vissza), Leandro Martínez (argentin-olasz, Bp. Honvéd), Nacsa Péter (Lombard Pápa, kölcsönből vissza?), Simon András (Haladás, kölcsönből vissza?), Zámbó Bence (Kaposvári Rákóczi, kölcsönből vissza?), Windecker József (Siófok, kölcsönből vissza), |
Távozik/távozhat: Jarmo Ahjupera (észt, Újpest FC), Rati Alekszidze (grúz, ?), Marián Had(szlovák, ?), Molnár Péter (szlovákiai, ?), Marek Strestík (cseh, kölcsönbe fél évre, ?) |
Kiszemeltek: Rafael Burgos (salvadori, Alianza FC – Ausztria, legutóbb KTE-Phoenix Mecano), Patrick Bürger (osztrák, Mattersburg – Ausztria), Lázok János (Paksi FC), Lencse László (Videoton), Leandro de Almeida (szabadon igazolható, legutóbb Omonia Nicosia – Ciprus), Anej Lovrecic (szlovén, Olimpija Ljubljana – Szlovénia) |
Forrás: Nemzeti Sport
Hozzászólások