Bírói segédlettel jutott tovább a Real Madrid

mu_real_cl

Hiába vezetett félidőben még 1-0-ra az angol csapat, Nani (véleményes) kiállítása után fordítani tudtak a vendég spanyolok.


Már a mérkőzés előtt meglepett mindenkit Sir Alex Ferguson, hiszen a csapat egyik legjobbja, Wayne Rooney csak a cserepadon foglalt helyet a kezdő sípszó elhangzásakor. Az összeállítások:


Manchester United: De Gea – Rafael (Valencia, 87.), Vidics, R. Ferdinand, Evra – Carrick, Cleverley (Rooney, 73.) – Nani, Welbeck (A. Young, 81.), Giggs – Van Persie.


Real Madrid: D. López – Arbeloa (Modric, 59.), S. Ramos, Varane, F. Coentrao – Khedira, Xabi Alonso – Di María (Kaká, 45.), Özil (Pepe, 71.), C. Ronaldo – Higuaín.


Az első félidő a hazai mester szája íze szerint zajlott, a masszív védekezésre épülő taktikával láthatóan nem tudtak mit kezdeni a vendégek. A legnagyobb lehetőség ebben az időszakban Vidic előtt adódott, szöglet utáni fejese a bal oldali kapufán csattant, a kipattanót pedig már lesről lőtte a kapusba Welbeck. A Real előtt csak kisebb helyzetek adódtak, meddő mezőnyfölényben futballoztak a blancok. A félidő végén van Persie lövése után ismét Welbeck előtt adódott helyzet, amit nem tudott gólra váltani a fiatal angol, így gólnélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.


Rögtön a második félidő elején megszerezte a vezetést a United, kapu előtti kavarodás után Nani oldalról belőtt labdájába ért bele szerencsétlenül Ramos, öngól. Arról, hogy az immár nem csak az idegenben lőtt góljának köszönhetően előnyben lévő Vörös Ördögök ne passzolgathassák végig nyugodtan a mérkőzésből hátralévő valamivel több mint fél órát, Cüneyt Cakir gondoskodott, a török bíró egy vétlennek tűnő ütközés után kiállította Nanit.


[video width="600" ][/video]


A játék képe ezzel felborult, a Unitedet megfogta a piros lap, a Real pedig vérszemet kapott, erre engedett következtetni Mourinho Arbeloa-Modric cseréje is. A horvát karmester végül alátámasztotta a portugál mester döntését, hiszen az ő góljával egalizált a Madrid.


A 69. percben pedig már a vezetés is a spanyolok kezében volt, Cristiano Ronaldo közvetlen közelről talált be korábbi klubjának kapujába.


A hajrában mindkét oldalon akadtak komoly lehetőségek, de az eredmény már nem változott, 3-2-es összesítéssel továbbjutott a Real Madrid.


[video width="600" ][/video]


Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com