Botrányos Eb-selejtező Belgrádban - Szerb lapértesülés szerint semleges pályán játszhatják újra a mérkőzést

Semleges pályán játszhatják újra a kedden Belgrádban félbeszakadt Szerbia-Albánia Európa-bajnoki selejtezőt - közölte az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA) közeli forrásokra hivatkozva pénteken a Vecernje Novosti című szerb napilap.

Az UEFA jövő csütörtökön hozza nyilvánosságra a fegyelmi eljárásnak az eredményét, a szerb lap viszont úgy értesült, nagy a valószínűsége, hogy a meccset az elejétől kezdve újrajátsszák, várhatóan nézők nélkül egy harmadik ország - akár Magyarország - pályáján. A mérkőzés újrajátszása valóban a legjobb megoldás lenne - írta kommentárjában internetes oldalán a Magyar Szó című újvidéki napilap. A cikk szerint "az UEFA is tisztában van azzal, hogy az incidensekhez mindkét fél hozzájárult, hiszen az albánok által a pálya fölé repített quadrocopterre kötött Nagy-Albánia zászlóval elkezdődött az incidens, s az albán játékosok támadtak rá Stefan Mitrovicra, akinek sikerült elkapnia a zászlót és a drónt. Természetesen a szerb szövetség sem ártatlan, hiszen már az incidens előtt pirotechnikai eszközöket használtak a szurkolók a lelátón, s fáklyákat dobtak a pályára, az ellenfél játékosainak védelme helyett pedig még a helyi rendfenntartók is ütötték az albán labdarúgókat".

foci_illusztracio_123rf.comMivel mindkét fél rászolgált a büntetésre, így bármelyik válogatott is nyerné meg a zöld asztal mellett a találkozót, az nyeremény lenne a számára, miközben mindkét szövetség büntetést érdemel - fogalmazott a Magyar Szó újságírója.
A vajdasági magyar lap szerint "mivel valószínű, hogy valamelyik Szerbiával szomszédos vagy Szerbiához közeli országban kerülne sor a találkozó újrajátszására, így könnyen megtörténhet, hogy akár Budapest is képbe kerülhet, míg Bécs azonnal kizárható, mivel ott nagyon sok szerb és albán él, s szinte biztos, hogy egy Bécsben megrendezett Szerbia-Albánia találkozó újabb incidenshez vezetne". A Szerbia-Albánia Európa-bajnoki selejtezőt az első félidő vége előtt néhány perccel szakították félbe 0:0-s állásnál.
forrás:MTI

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com