Bp. Honvéd: összevesztek, ki rúgja a tizenegyest, ezért kiállították

A kispesti piros-feketék sima 3-0-ra verték a Pécset, de a meccs nem ez miatt marad emlékezetes: egy focipályán ritkán látható, "zseniális" jelenetsor játszódott le a második félidő elején…

Lanzafame Lanzafame: Arra van az öltöző?

Történt ugyanis, hogy 1-0-ás Honvéd előnynél Solymosi játékvezető a második büntetőt is befújta, akkor éppen a kispestieknek. (Az elsőt a pécsiek korábban kihagyták.) Ez még rendben is lett volna, hiszen megadható volt, de Martínez és Davide Lanzafame összeveszett azon, ki végezze el a tizenegyest! Addig-addig kakaskodtak, hogy a bíró mindkettejüknek kénytelen volt kiosztani egy-egy sárgát, és ez a télen kölcsönbe érkező Davide Lanzafaménak már a második volt, úgyhogy mehetett lehűteni magát a zuhany alá. Erre már nincsenek szavak...


A mókás jelenet 3:30-tól:

[video width="600" ][/video]

25. forduló

Pécsi MFC–Budapest Honvéd 0–3 (Lanzafame 20., Martínez 51., 57. – az elsőt 11-esből)

A kispestiek olasz szakvezetője, Marco Rossi a mérkőzés után igyekezett magára vállalni a felelősséget a „rendszerben keletkező zavar” miatt: „Igazából én követtem el a legnagyobb hibát, hiszen a mérkőzés előtt nem jelöltem ki a büntetőrúgókat. Ettől függetlenül ennek nem lett volna szabad megtörténnie a pályán, a játékosok is hibáztak, de a felelősség az enyém. Nekünk minden játékos nagyon fontos, nem tehetjük meg, hogy mindkettőt, de akár csak az egyiküket is kitegyük a keretből. Ami történt megtörtént, nagy baj nem lett belőle, majd levonjuk a megfelelő következtetéseket, és megoldjuk házon belül.”

Rossi elmondta még, hogy az első félidőben az nem tetszett csapata játékában, hogy teljes létszámnál is túlságosan defenzíven játszottak és a csatárok nem jól csinálták a letámadást: „Amikor már létszámhátrányba kerültünk, akkor alkalmazkodnunk kellett a szituációhoz, ez most bejött, így örülünk a győzelemnek.”

Bármilyen furcsa, lényegében a Honvédnak tett jót a Martinez-Lanzafame „összecsapás”. Kíváncsiak lettünk volna azért arra, hogy a meccs után mi történt a kispesti öltözőben…

Forrás: Nemzeti Sport

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com